Futsal: a horvátok kétszer is egyenlítettek a mieink ellen

2013.03.20. 15:21
Futsalválogatottunk kedden este a horvátországi Lundbregben játszott felkészülési meccset a házigazdákkal, a találkozó 2–2-es döntetlennel ért véget – számolt be róla az mlsz.hu.  

Az olaszországi Európa-bajnoki selejtezőre való felkészülés utolsó állomásaként a magyar futsalválogatott az Eb-negyedik Horvátországgal játszott barátságos mérkőzést. A jó iramú meccs 10. percében Harnisch Ákos szerzett vezetést a mieinknek, de a házigazdák két perccel később egyenlítettek, majd a félidő hajrájában egy letámadás és labdaszerzés végén Lovas Norbert vette vissza az előnyt a válogatottnak.

A második félidőben a horvátok nagy mezőnyfölényben játszottak, és a 33. percben meg is szerezték az egyenlítő találatot. A mérkőzés hajrájában nem született gólt, kiegyenlített meccsen 2–2-es döntetlen született.

„Amit szerettünk volna gyakorolni ezen a meccsen, azt meg is tettük, nyolcvan-kilencven százalékban megvalósították a játékosok a megbeszélteket. Voltak azért még hibák, de azt is figyelembe kell venni, hogy egy nagyon jó játékosokból álló rivális ellen értünk el döntetlent” – mondta a meccs után Frank Tamás szövetségi edző.

Horvátország–Magyarország 2–2 (1–2)
Magyarország: Pallai Gábor – Harnisch Ákos, Németh Péter, Dróth Zoltán, Lódi Tamás
Cserék: Balázs Zoltán, Dávid Richárd, Csopaki István, Trencsényi János, Lovas Norbert, Szécsi Barna, Rábl János, Nagy Tamás, Frank Péter, Hegyesi Zsolt

Legfrissebb hírek

Gálázva nyert, vezeti a tabellát az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 21:37

A Nyíregyháza simán nyert Veszprémben a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 22:25

A Nyíregyháza, az Újpest és a Veszprém is hozta a kötelezőt a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 22:37

Esztergomban is döntetlent játszott Szlovákiával a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.04.14. 21:12

Döntetlent játszott Szlovákiában a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.04.12. 20:52

Az Újpest és a Veszprém is háromgólos különbséggel nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.03. 22:37

A Nyíregyháza kiütötte az Aramis SE-t a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 21:37

A Haladás és a Kecskemét is négy gólt lőtt a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.30. 21:57
Ezek is érdekelhetik