Magyar-román: Nagy élménytől fosztották meg a drukkereket - Nyilasi

MTI MTIMTI MTI
2013.02.13. 10:37
Nyilasi Tibor szerint nagy élménytől fosztották meg a magyar szurkolókat azzal, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntése értelmében zárt kapuk mögött kell lejátszani a magyar-román vb-selejtezőt.

A magyar szövetség (MLSZ) sportigazgatója szerdán az M1 Ma reggel című műsorában felidézte az 1981-es, szintén vb-selejtező keretében rendezett magyar–román meccset, amelyen 1–0-s hazai siker született az akkori Népstadionban. A korábbi 70-szeres válogatott játékos hozzátette, a mostanihoz hasonló, felfokozott várakozás előzte meg azt a találkozót, s a válogatott, amely később kijutott a vb-re, óriási örömet szerzett a drukkereknek a sikerével.

Nyilasi egy zárt kapus emlékéről is beszélt: amikor a Ferencváros vezetőedzője volt, csapata nézők nélkül volt kénytelen fogadni a Bröndby együttesét. Elmesélte, hogy a stadion körül több ezer drukker gyűlt össze, akik kívül olyan hangosan buzdították együttesét, hogy az behallatszott a játéktérre is, ezzel erőt adott a játékosoknak, akik végig partiban tudtak maradni dán ellenfelükkel, bár végül egygólos vereséget szenvedtek.

Nyilasi, akit januárban beválasztottak az UEFA futballbizottságába, különösen azért sajnálja a FIFA döntését, mert meglátása szerint „hihetetlen atmoszférája van a Puskás Ferenc Stadionnak”, ráadásul a közönség és a válogatott „egymásra talált” az elmúlt időszakban.

„Az emberek annyira ki vannak éhezve (a focira), hogy már azt is értékelik, ha becsületesen küzd a csapat, az meg pláne, ha győz is” – tette hozzá.

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 1–0, FAZEKAS LÁSZLÓ GÓLJA (1981)

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26