U19: kikapott, így nem jutott tovább a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2012.11.07. 15:23
null
Kalmár Zsolt (balra) nagy küzdelmet vívott az osztrák védőkkel, ám ez nem vezetett eredményre (Fotó: Mirkó István)
Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott Telkiben 2–1-es vereséget szenvedett Ausztria korosztályos legjobbjaitól, így nem jutott be az elitkörbe.

A magyar válogatott abban a tudatban lépett pályára Telkiben, az U19-es Európa-bajnoki selejtezőn, hogy ha legalább egy pontot szerez az Ausztria elleni mérkőzésen, akkor biztosan továbbjut csoportjából. Az osztrákok számára már nem volt különösebb tétje a mérkőzésnek, hiszen az andorraiak és a bolgárok ellen aratott győzelemmel már korábban biztosították továbbjutásukat.

A találkozót mindkét együttes sok hibával kezdte, majd az osztrákok fokozatosan kezdték átvenni a játék irányítását, és az első komolyabb helyzetet is nyugati szomszédaink dolgozták ki: a 16. percben egy mintaszerű támadás végén Nagy Gergely bravúrral hárította Schaub ziccerét. Két perccel később már nem volt ekkora szerencséje a magyar csapatnak: bal oldali szöglet után a rövid oldalon megcsúsztatta az egyik osztrák játékos a labdát, a hosszún érkező Thomas Murg pedig közvetlen közelről, senkitől sem zavartatva ballal továbbított a magyar kapuba (0–1).

A kapott gól alaposan meglepte a mieinket, hiszen két perccel később megduplázhatta volna előnyét az osztrák együttes, ám a 10 méterről leadott lövés a kapufán csattant.

A mieink játékát kevés mozgás, ebből kifolyólag rengeteg pontatlan passz jellemezte, míg a lendületes és mozgékony osztrák támadókra nem talált ellenszert a Mészöly Géza irányította magyar válogatott. A 35. percben Zsirai Martin szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt azonban Murg a kapufa érintésével fölé vágta, így maradt az egygólos különbség.

Az első komolyabb magyar helyzetre a 42. percig kellett várni – ekkor Lőrinczy Attila hámozta át magát az osztrák védőkön, majd a kapuson, ám az egyik visszazáró középhátvéd még időben felszabadított az üres kapu felé tartó magyar középpályás elől.

A második játékrészben az osztrák válogatott kontrákra rendezkedett be, amelynek a 67. percben meg is lett az eredménye: Bernhard Luxbacher húzott befelé a bal oldalról, majd szépségdíjasan tekert a kapu jobb oldalába, Nagy Gergelynek esélye sem volt hárítani (0–2).

Öt perccel később Schaub sodorta el a tizenhatoson belül Kleinheisler Lászlót, aki– némi szerencsével– gólra váltotta a büntetőt (1–2).

A hátralévő időben a magyar válogatott mindent megtett az egyenlítő gól megszerzésének érdekében, ám nem járt sikerrel, így nem jutott be az elitkörbe. A játék összképét tekintve egyébként megérdemelt osztrák győzelem született.

A csoport másik mérkőzésén Bulgária hozta a kötelezőt, 7–0-ra elintézte az andorrai nemzeti csapatot, így jobb gólkülönbségének köszönhetően a második helyen továbbjutott a csoportból.

LABDARÚGÁS, U19-ES EB-SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁGAUSZTRIA 1–2 (0–1)
Telki, 700 néző. Vezette: Madden (skót) (Harris – skót, Lebegyev – orosz)
MAGYARORSZÁG: Nagy G. – Zsirai, Kocsis G., Szilvási, Hangya – Pintér A. (Varga Sz., 70.), Kalmár – Kleinheisler, Lőrinczy (Farkas A., a szünetben), Szécsi M. – Novothny (Bese, a szünetben). Szövetségi edző: Mészöly Géza
AUSZTRIA: Leitner – Posch, Jager, Wimmer, Wessely – Gartner, Kerschbaum – Murg (Geissler, 73.), Luxbacher (Sittsam, 88.), Schaub – Frank (Prisching, 91.). Szövetségi edző: Manfred Zsak
Gólszerző: Murg (0–1) a 19., Luxbacher (0–2) a 68., Kleinheisler (11-esből, 1–2) a 72. percben
MESTERMÉRLEG:
Mészöly Géza: – Érthetetlen módon elfogultan, megilletődötten futballozott az első félidőben a csapat. Lassan és rendkívül pontatlanul futballozott az együttes a gyors, kombinatív osztrákok ellen. A második félidőben változott a kép részben a cseréknek köszönhetően, hiszen ekkor már jóval gyorsabban és pontosabban futballoztunk. Kár, hogy csak a szépítésre futotta. Mindenesetre az láthatóvá vált, hogy ebből a korosztályból kik azok, akikre a későbbiekben is számíthatunk.
A csoport másik mérkőzésén:
Bulgária–Andorra 7–0
A csoport végeredménye: 1. Ausztria 9 pont, 2. Bulgária 4 pont (9–3), 3. Magyarország 4 pont (5–3), 4. Andorra 0 pont

 

Legfrissebb hírek

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04

Football Forum Hungary: A számok azt mutatják, változtatni kell a magyar utánpótláson – Csepregi György

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 13:17

Football Forum Hungary: Játékosmegfigyelők nélkül ma már nem működhet egy klub – Balogh Tamás

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 11:54
Ezek is érdekelhetik