U19: a magyar csapat ismét kikapott - 3-0-ra a németektől

MTI/MLSZ.HU MTI/MLSZ.HUMTI/MLSZ.HU MTI/MLSZ.HU
Vágólapra másolva!
2012.05.30. 19:49
Címkék
Ahogy az első kettő, úgy a harmadik, utolsó mérkőzésén is kikapott magyar U19-es labdarúgó-válogatott az Újvidéken rendezett Európa-bajnoki selejtező elitkörében. Az európai szövetség honlapja szerint a szerdai találkozón a németektől szenvedett 3–0-s vereséget a magyar együttes, amely szerzett pont és rúgott gól nélkül zárt.

Az már az első két forduló után eldőlt, hogy a magyar válogatott nem nyerheti meg a csoportot, míg a németeknek a mai összecsapás előtt jó esélyük volt az Eb-részvétel kiharcolására.

A németek a meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, de válogatottunk az első félórában szervezetten védekezett. A 27. percben azonban Lang Ádám megkapta második sárga lapját, és tíz emberrel már nem tudta elviselni a magyar csapat a nyomást, a németek a 42., majd a 44. percben is gólt lőttek, majd a 88. percben beállították a 3–0-s végeredményt.

„El kell ismerni, hogy a németek ma jobbak voltak nálunk. A háromgólos vereségben azonban nagyban közrejátszott, hogy a 27. perctől emberhátrányban játszottunk, tíz emberrel pedig sajnos már nem voltuk egy súlycsoportban az ellenféllel” – nyilatkozta a meccs után Tuboly Frigyes.

Az utolsó játéknapon a szerbek 3–0-ra legyőzték Romániát, ezzel megnyerték a csoportot, és kijutottak az észtországi Eb-re.

U19-ES EB-SELEJTEZŐ, ELITKÖR, 3. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 3–0 (2–0)
MAGYARORSZÁG (kezdőcsapat): Abu – Poór, Lang, Czégel, Tamás – Patvaros , Adorján, Hajdú Á. – Pál D., Radó, Pekár
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Szerbia–Románia 3–0 (2-0)
A végeredmény: 1. Szerbia 7 pont, 2. Németország 5, 3. Románia 4, 4. Magyarország 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik