Válogatott: Gera Zoltán biztosan kihagyja a finnek elleni meccset

Vágólapra másolva!
2011.09.29. 19:48
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak elmondta, a sérüléssel bajlódó Gera Zoltán biztosan kihagyja a Finnország elleni október 11-i Eb-selejtezőt.

„Finoman szólva sem repesek az örömtől, hogy Lipták Zolinak nem sikerült Angliába igazolnia, és jelenleg is szabadon igazolható, míg természetesen az is rettentően elszomorít, hogy Gera Zoli újfent megsérült, így biztosan kihagyja a finnek elleni október 11-i összecsapást – pedig olyan szépen gyógyult a bokája… Lipták Zoli mentálisan erős, biztos vagyok benne, hogy tudása legjavát adja majd a finnek ellen, nem tartok attól, hogy megzavarná, hogy még mindig klub nélkül van” – mondta Egervári Sándor a Nemzeti Sportnak.

„Gera Zolira hadd térjek még ki egy mondat erejéig – annak ellenére, hogy a középpályás harcképtelen, mindenképp szorgalmazom majd, hogy térjen haza a válogatott meccsére, és idehaza, a nemzeti csapat orvosi stábjával folytassa a rehabilitációs munkáját – ugyanis puszta jelenléte is rengeteget segíthet a csapatnak” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Információink szerint azonban a West Bromwich Albion menedzsere, Roy Hodgson hallani sem akar arról, hogy Gera Zoltán Magyarországra utazzon a válogatotthoz.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN IS OLVASHATNAK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
23 órája

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
2025.07.10. 09:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19
Ezek is érdekelhetik