U17-es válogatott: Ütőképes csapatot alakítottunk ki - Pisont

Vágólapra másolva!
2011.09.21. 13:13
A Pisont István vezette magyar U17-es labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőtorna előtt áll: a fehérorosz, az andorrai, valamint a norvég válogatottal mérkőzik meg Telkiben. A mieink már szinte teljesen felkészültek a viadalra.

Az 1995-ös születésű korosztály első igazi nemzetközi erőpróbájához érkezett, péntektől a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornán vesz részt a válogatott. Pisont István együttese számára jól sikerült a felkészülés, a csapat megnyerte az igen erős mezőnyt felvonultató Telki Kupát, majd egy lengyelországi viadalon vett részt, amelyen csak tizenegyesrúgásokkal maradt le a döntőről.

A játékosok vasárnap óta Telkiben készülnek az előttük álló megmérettetésekre.

„A végső simításokat végezzük a torna előtt, az edzéseken a speciális támadó- és védekező taktikai elemeket, illetve az egyéni feladatokat gyakoroljuk – mondta az mlsz.hu-nak a Telkiben zajló munkáról Pisont István. – Nagyon sok nemzetközi meccs van a hátunk mögött, ezért javarészt már csak átismételjük a feladatokat, valamint videoelemzések alapján felhívjuk a játékosok figyelmét arra, hogy mire kell kiemelten odafigyelniük, hol lehet tovább javítani a csapatjátékon. Emellett természetesen igyekszünk mindenkit megfelelő fizikális állapotba hozni, és a mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektetünk."

„Bő, harminc főből álló keretből jelöltük ki a csapatot, és úgy érzem, minden szempontból ütőképes válogatottat sikerült kialakítani. Ezek a futballisták már bizonyították, hogy számíthatunk rájuk, a felkészülési mérkőzéseket eredményesen vívták meg, és bízom benne, hogy velük elérjük a kitűzött célokat" – tette hozzá a szövetségi edző.

A MAGYAR U17-ES VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK
Hrabina Alex (Nyírsuli)
Dániel Csaba (FTC)
Faggyas Milán (FTC)
VÉDŐK
Baksa Dénes (PFLA)
Asztalos Dávid (MTK Budapest)
Kovács Tamás (Illés Akadémia)
Pataki Zsolt (Parma)
Tamás Krisztián (AC Milan)
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Fényes Szabolcs (Felcsút)
Németh Márió (Illés Akadémia)
Szabó Bence (Győri ETO)
Ács Ádám (MTK Budapest)
Medgyes Zoltán (Illés Akadémia)
Szántó Gergő (Hoffenheim)
Kalmár Zsolt (Győri ETO)
Nagy Dominik (Pécsi MFC)
TÁMADÓK
Tóth László (Felcsút)
Farkas Zoltán (Győri ETO)
Bobál Gergő (MFA)
Forgács Dávid (Atalanta)
Popgeorgiev Pantelis (FTC)
AZ EB-SELEJTEZŐ MINITORNA PROGRAMJA
SZEPTEMBER 23., PÉNTEK
Magyarország–Fehéroroszország, Telki, 15.00
Norvégia–Andorra, Tatabánya, 15.00
SZEPTEMBER 25., VASÁRNAP
Magyarország–Andorra, Telki, 15.00
Fehéroroszország–Norvégia, Tatabánya, 12.00
SZEPTEMBER 28., SZERDA
Magyarország–Norvégia, Telki 15.00
Andorra–Fehéroroszország, Tatabánya 12.00

 

Legfrissebb hírek

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
1 órája

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
Tegnap, 11:09

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38

U18-as válogatott: győzelem a szlovákok ellen Dunaszerdahelyen

Utánpótlássport
2025.11.05. 14:44
Ezek is érdekelhetik