Válogatott: Többen fanyalogtak, de nem olyan könnyű idegenben nyerni - Lipták

Vágólapra másolva!
2011.06.06. 12:15
A magyar labdarúgó-válogatott már elutazott San Marinóba a holnap esti Európa-bajnoki selejtező helyszínére. Lipták Zoltán, a mieink védője a Videoton honlapjának még a Luxemburg ellen 1–0-ra megnyert pénteki felkészülési meccsről beszélt, amelyről azt gondolja, nem volt olyan könnyű találkozó.

„Szerintem az a meccs jól szolgálta a felkészülésünket. A fő cél az volt, hogy a bajnoki szezon végén ne eresszünk le úgy, mint tavaly, s fizikailag és mentálisan is képesek legyünk felvenni a versenyt a selejtezőn – mondta Lipták Zoltán a vidi.hu-nak. – Bár többen fanyalogtak a meccs után, mondván, csak kínlódva tudtunk egyetlen gólt lőni, én azt mondom, nem olyan egyszerű ma idegenben nyerni. Egyébként is, a luxemburgiak az utóbbi időben jól szerepeltek, hiszen legyőzték a cseheket és a svájciakat is, sőt a franciák számára sem volt sétagalopp az ellenük kivívott győzelem.”

Lipták klubtársa, Elek Ákos is a San Marinóba tartó repülőn ült ma délelőtt, és a középpályás szerint nem lesz könnyű ismét győzni a miniállam ellen.

„A tavaly októberi eredményből nem lehet kiindulni. Pénteken éppen a finnek ellen játszottak Európa-bajnoki selejtezőt, s az északiak csak egy nullás győzelmet arattak. Nem számítunk könnyű találkozóra, mindemellett nyilván csak a győzelem elfogadható eredmény a számunkra. Ha kicsivel jobban játszunk, mint a luxemburgiak ellen, és kihasználjuk a helyzeteinket, szerintem nem lehet gond. Szeretnénk ezt a szezont győzelemmel zárni, s jó lenne, ha a legutóbbi két vereség után most két győzelmet könyvelhetnénk el” – jelentette ki Elek Ákos.

Legfrissebb hírek

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
22 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2025.12.25. 12:48

Rozsályi örömóda

Minden más foci
2025.12.24. 11:13

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.23. 09:04

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Labdarúgás: minimum 90 fiatalperc minden csapatban a 17. fordulóban

Utánpótlássport
2025.12.16. 09:03

Kiakadtak a rajongók, rendbontással indult Lionel Messi indiai körútja

Minden más foci
2025.12.13. 11:14
Ezek is érdekelhetik