Labdarúgás: szobrot állítanak Szojka Ferencnek Salgótarjánban

2011.03.23. 15:40
Szobrot állítanak Salgótarjánban Szojka Ferenc egykori labdarúgónak, az SBTC élő legendájának, aki többször is tagja volt az Aranycsapatnak – mondta a kezdeményező Salgótarjáni Városszépítő Egyesület elnöke az MTI-nek.

A civil szervezet még tavaly döntött arról, hogy legméltóbban így tudnák köszönteni az egykori kiváló játékost, aki április 7-én tölti be 80. életévét – mondta Juhász Tibor.

Molnár Péter somoskőújfalui szobrászművész készíti a mellszobrot, amely a talapzattal együtt 1.80 méter magas lesz. Szojka Ferenc szobrát április közepén avatják fel a városi sportcsarnokban, az ünnepségre meghívják a Magyar Labdarúgó-szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság képviselőit is.

A szobor elkészítése az elnök tájékoztatása szerint 2-2.2 millió forintba kerül, az egyesület számlaszámán gyűjti a hozzájárulásokat. Juhász Tibor az MTI-nek elmondta, amikor tájékoztatták Szojka Ferencet az elképzelésről, a kiváló fedezet „nehezen tudott megszólalni, és rendkívüli módon örült”.

Szojka Ferenc, a Salgótarjáni BTC fedezete 1954 és 1960 között 28 mérkőzésen volt válogatott. Tagja volt az 1954. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert és az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. A feljegyzések szerint a vidéki játékosok közül – az Aranycsapat állandó tagjának számító Buzánszky Jenő mellett – ő jutott szóhoz a leggyakrabban a legendás nemzeti együttesben.

Végig hű maradt a salgótarjáni klubhoz, és még 2001-ben, 70 évesen is az akkor már megyei első osztályban szereplő egyesület pályaedzője volt. Szojka Ferenc Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára, 2007 szeptemberétől az ő nevét viseli a korábbi Kohász Stadion a városban.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33

Labdarúgás: vereséggel zárta a Négy Nemzet-tornát az U15-ös válogatott

Utánpótlássport
2026.05.25. 12:43
Ezek is érdekelhetik