U16-os válogatott: két felkészülési mérkőzést játszunk az írekkel

Vágólapra másolva!
2010.11.23. 07:44
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott a héten kétszer is megmérkőzik Írország korosztályos nemzeti csapatával: először kedden, majd csütörtökön. Mindkét találkozót Telkiben játsszák az együttesek.

A mieink szövetségi edzője, Pisont István a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának nyilatkozott.

„Sérülések és betegségek miatt ezúttal négy-öt játékosra nem számíthattam, de a keret magja adva van, és a csapat kialakítása szempontjából optimális, hogy néhány újabb futballistát is kipróbálhatok az előttünk álló mérkőzéseken. A cél az, hogy összeálljon egy húsz-huszonöt fős állandó keret, amelyre a későbbiek során építhetünk. Biztos vagyok benne, hogy hasznos lesz az írek elleni két meccs, harcos, kemény, motivált ellenfélre számítok a soron következő találkozókon" – idézi Pisontot az MLSZ honlapja.

AZ U16-OS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Hrabina Alex (Nyírsuli), Leindler Domonkos (MTK), Wittner Máté (Felcsút)
Mezőnyjátékosok: Csábi Mihály (Bp. Honvéd), Dékány Péter (Bp. Honvéd), Kovács Tamás (Illés Akadémia), Fényes Szabolcs (Felcsút), Bobál Dávid (Bp. Honvéd), Tamás Krisztián (Illés Akadémia), Asztalos Dávid (MTK), Németh Márió (Illés Akadémia), Kerékgyártó Dávid (Győr), Rőphy Martin (Vasas), Tóth László (Felcsút), Vida Krisztofer (Bp. Honvéd), Ács Ádám (MTK), Bereczki Dániel (Debrecen), Vallejosz Dominique (Felcsút), Popgeorgiev Pantelisz (FTC)

 

Legfrissebb hírek

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
19 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
2025.07.29. 09:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
2025.07.29. 08:59

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik