Támogatás: egymilliós segítség Törőcsik és Dzurják gyógykezelésére

2010.09.03. 09:50
Tarsoly Csaba, az Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja, valamint a győri labdarúgócsapat tulajdonosa fél–fél millió forinttal támogatja Törőcsik András és Dzurják József gyógykezelését.

A győriek ügyvezetője, Klement Tibor és az edző, Pintér Attila (Dzurják József korábbi csapattársa) már fel is hívta a szövetség sportigazgatóját, Nyilasi Tibort a részletekkel kapcsolatban, és a kétszer ötszázezer forintot már át is utalta a klubtulajdonos.

„Eddig is tiszteltem Tarsoly Csaba urat, de most kalapot emelek előtte, megható, amit tett" – mondta Nyilasi Tibor.

Az MLSZ keddi elnökségi ülésén szóba került, hogy két korábbi ismert labdarúgó, Dzurják József és Törőcsik András is súlyos betegséggel küszködik, és a gyógyulás nem kevés pénzbe kerül. Az Újpest legendájának minapi balesete hívta fel a figyelmet arra, hogy az egykori kedvencek bizony nagyon nehéz helyzetbe sodródhatnak, és a megromlott egészség mellett pénzügyi gondokkal is szembe kell nézniük.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
5 órája

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
9 órája

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
2026.09.14. 19:51