– Aligha túlzás: a Németország elleni kudarc után több bírálat érte, mint az elmúlt egy évben. Mit szól hozzá?
– Nem értem, mit vártak az emberek. Azt, hogy megverjük három nullára a németeket?! De tessék, vegyük sorba, miért kaptam a fejemre – vágott bele a beszélgetésbe az elegáns amszterdami szálloda kávézójában Erwin Koeman.
| „Nem az számít, hogy papíron hány csatár tartózkodik a pályán, hanem az, hogy támadószellemben futballozik-e a csapat vagy sem, hogy a szélsők megfelelően tudják-e segíteni az előretolt éket." |
– Kezdjük azzal, hogy sokaknál nem a vereség ténye, hanem az akaratgyenge játék verte ki a biztosítékot.
– Sajnos jó néhány futballista számára már két-három hete véget ért az idény, és ez a pályán is meglátszott – nem csak fizikai, mentális téren is. Ettől függetlenül úgy gondolom, némelyek többet remélnek a csapattól, mint amire képes. Mindig igyekszem figyelembe venni a realitást, másoknak is ezt ajánlanám – egyes újságíróknak is.
– Feltételezem, ezerszer megbánta már, hogy Juhász Rolandot védekező középpályásként vetette be.
– Egyértelmű, hogy a csapatkapitányunk rettentően hiányzott a hátvédsorból, egy próbát mégis megért. Nem jött be, a hollandok ellen biztosan nem szűrőként számolok vele. Hanem csatárként... Csak vicceltem persze.
– A minap úgy fogalmazott: ha valaki klubot vált, ne a bankszámláját nézze, hanem azt, számíthat-e állandó játéklehetőségre. Kire gondolt?
– Mindenkire! Azt megértem, ha a pályafutása végéhez közeledő focista elmegy külföldre pénzt keresni, ám az már rég rossz, ha a legjobb korban lévők, továbbá a karrierjük elején járók elsősorban anyagi oldalról közelítenek meg egy szerződést. Ebből alakul ki aztán az, hogy néhányan alig jutnak szóhoz a klubjukban. Elárulom, van egy füzetem, abban két évre visszamenőleg megtalálható az összes válogatott futballistára vonatkozó adat, és kiderül, hogy amíg korábban a csapat hetven-nyolcvan százaléka rendszeresen pályára lépett, ma már elkeserítő a helyzet. Sokan ezt sem veszik figyelembe, így fordulhat elő, hogy egyes labdarúgókat többre taksálnak, mint amennyit valójában érnek. A válogatottban is úgy várják el tőlük a nemzetközi produkciót, hogy klubjukban alacsony szinten játszanak. Ha egyáltalán játszanak... Az itt lévők közül csak Juhász Roland, Dzsudzsák Balázs és Vanczák Vilmos volt alapember a csapatában. Vagy tud mást?
– Tőzsér Dániel?
– Igaza van, még ő is. Még valaki?
– Király Gábor?
– Ne feledjük, a Bundesliga kettőben véd. Habár az még mindig jobb, mint egy élvonalbeli gárda kispadján ülni. Torghelle Sándort az utóbbi időben a másodosztályú Augsburgban is mellőzték már, bízom benne, hogy új klubjában, a Düsseldorfban befér majd a kezdőtizenegybe. Az, hogy most velünk van, megelőlegezett bizalomnak tekinthető.
– El tud képzelni olyan szituációt, hogy bedobja a törülközőt?
– Amíg a segítőimmel és a labdarúgókkal ilyen jól megértetem magam, nem. Az én szemem előtt továbbra is az Európa-bajnoki selejtezősorozaton való sikeres szereplés lebeg. Ám ha a Svédország, illetve Moldova elleni mérkőzésből csupán egy ponttal jönnénk ki, elgondolkodnék, hogy jól végzem-e a dolgom. Hangsúlyozom, nekünk nem Németországot, Hollandiát vagy Angliát kell megvernünk, hanem Svédországot.
A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJÁK A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!
Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot
