Válogatott: Dárdai Pál megsérült, nem játszhat a németek ellen
A német újság keddi számában megjelent hír szerint a középpályás izomszakadást szenvedett, emiatt nem léphet pályára május 29-én a Puskás Ferenc Stadionban, noha Erwin Koeman kapitány hétfőn jelölte őt a németek, illetve a hollandok elleni felkészülési mérkőzésekre készülő keretbe.
A lap a sérüléssel kapcsolatban nem közölt részleteket, így – egyelőre – nem tudni, hogy Dárdai felépülése mennyi időt vesz igénybe.
A hír azt követően látott napvilágot, hogy az első osztályból kieső együttes megegyezett a 37 esztendős Markus Babbel edzővel, aki a klubtól távozó Friedhelm Funkel helyébe lépett. Berlinben nagy reményeket fűznek a korábbi stuttgarti tréner tevékenységéhez, erre utal az, hogy szerződése automatikusan meghosszabbodik, ha a Hertha már jövőre ismét visszakerül az első ligába.
A 34 éves Dárdai korábban azt nyilatkozta: ha korábbi sérülése engedi, legalább egy évig még folytatni kívánja profi pályafutását a berlini kék-fehéreknél.
| Kapusok: Király Gábor (1860 München), Fülöp Márton (Sunderland), Gulácsi Péter (Liverpool) |
| Védők: Bodnár László (DVSC-TEVA), Szélesi Zoltán (DVSC-TEVA), Juhász Roland (Anderlecht), Vanczák Vilmos (Sion), Horváth Gábor (Videoton), Laczkó Zsolt (DVSC-TEVA), Bodor Boldizsár (Roda JC) |
| Középpályások: Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers), Dzsudzsák Balázs (PSV), Huszti Szabolcs (Zenit Szentpétervár), Dárdai Pál (Hertha BSC), Vadócz Krisztián (Osasuna), Nagy Dániel (Videoton), Koman Vladimir (Bari) |
| Támadók: Lázok János (MTK), Priskin Tamás (Ipswich), Torghelle Sándor (Augsburg), Németh Krisztián (AEK Athén) |
| Tartalékok: Köteles László (Racing Genk), Gyepes Gábor (Cardiff), Tőzsér Dániel (Racing Genk) |

Ez van – Malonyai Péter jegyzete





