A svédek ellen lehet nyerni, ha a legjobbunkat nyújtjuk

Vágólapra másolva!
2010.02.08. 09:12
null
Egy rossz emlékű budapesti pillanat: Mellberg fejesével vezetést szereznek a svédek (Fotó: Action Images)
A sors szeszélye folytán Erwin Koeman honfitársai ellen is vezényelheti nemzeti együttesünket a 2012-es labdarúgó Eb selejtezőjén. A magyar válogatott szövetségi kapitányának az a véleménye, hogy a hollandok kimagaslanak a mezőnyből, de a többiek nem annyira erősek, hogy elérhetetlen lenne számunkra a második hely, amellyel már elégedett lenne.

„Ez nagyon furcsa helyzet, de nemigen számít. Természetesen hollandként szurkolok országom sikeréért, de számomra most a magyar válogatott eredményes szereplése a legfontosabb" – nyilatkozta Varsóban a Nemzeti Sportnak. A szakember elmondta: az erőviszonyokat látva nem lát reális esélyt arra, hogy a magyar válogatott megelőzze az oranjét – cél a pótselejtezőt érő második hely kivívása.

„Ha józanul gondolkodunk, nemigen előzhetjük meg a hollandokat, legfeljebb a futball kiszámíthatatlanságában bízhatunk, és mindent megteszünk a bravúr érdekében. Ezzel együtt azt mondom, a holland válogatott a csoport legjobb csapata és így favoritja. A svédek ellen tudunk nyerni, ha a legjobb teljesítményünket nyújtjuk. Szeptemberben drámai körülmények között maradtunk alul, és ha csapatunk abban az ütemben fejlődik, mint amilyenben én várom, ezúttal lehet esélyünk ellenük."

A kapitány legalább tizennyolc-húsz pontot vár csapatától, amelybe a vb-selejtezőkig be szeretne tenni néhány fiatalt – igaz, az oroszok ellen még nem próbálhatja ki az U20-as válogatott játékosait.

„Sajnos, amikor az oroszokkal játszunk, nem próbálhatok ki fiatalokat az U21-es csapatból, mert ők akkor az olaszok elleni roppant fontos Európa-bajnoki selejtezőre készülnek, de természetesen tervezem, hogy nekik is lehetőséget adok néhány poszton, hiszen hosszú távon feltétlenül számítok rájuk."

Koeman a hollandokkal a selejtezősorozat elején szeretne játszani. A csoport menetrendjéről Amszterdamban egyeztetnek a küldöttségek február 17-én, ha nincs megegyezés a sorsolástól számított 30 napon belül, az UEFA sorsolja ki a programot.

A VARSÓI EURO 2012-SORSOLÁSRÓL NÉGYOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST OLVASHAT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN – MINIINTERJÚK, SZÖVETSÉGI KAPITÁNYI ELEMZÉSEK, ELLENFÉLBEMUTATÓK!

EURO 2012, A SELEJTEZŐK CSOPORTBEOSZTÁSA 
  A-CSOPORT B-CSOPORT C-CSOPORT D-CSOPORT E-CSOPORT
1. kalap Németország
Oroszország
Olaszország
Franciaország
Hollandia
2. kalap Törökország
Szlovákia
Szerbia
Románia
Svédország
3. kalap Ausztria
Írország
É-Írország Bosznia-H.
Finnország
4. kalap Belgium
Macedónia
Szlovénia
Fehéroroszo.
Magyarország
5. kalap Kazahsztán
Örményország
Észtország
Albánia
Moldova
6. kalap Azerbajdzsán
Andorra
Feröer
Luxemburg
San Marino
           
  F-CSOPORT G-CSOPORT H-CSOPORT I-CSOPORT  
1. kalap Horvátország
Anglia
Portugália
Spanyolország
 
2. kalap Görögo.
Svájc Dánia
Csehország
 
3. kalap Izrael
Bulgária
Norvégia Skócia  
4. kalap Lettország
Wales Ciprus
Litvánia  
5. kalap Grúzia
Montenegró
Izland
Liechtenstein
 
6. kalap Málta
       

 

Legfrissebb hírek

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
11 órája

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
12 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
21 órája

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
Tegnap, 17:37

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19
Ezek is érdekelhetik