Emlékezés: ma lenne 64 esztendős Bene Ferenc – videó

Vágólapra másolva!
2008.12.17. 11:56
Hatvannégy éve, 1944. december 17-én született Bene Ferenc olimpiai bajnok, hetvenhatszoros válogatott labdarúgó.
Bene Ferenc labdarúgó-pályafutását a Marcali Medoszban kezdte, majd a Kaposvári Kinizsiből kapott meghívót az ifiválogatottba, hogy onnan útja az egyik meghatározó fővárosi nagycsapathoz, az Újpesti Dózsához vezessen.1961-től tizenhét éven keresztül volt a lila-fehérek játékosa. Az 1970-es években sikert-sikerre halmozó újpesti együttesben alapembernek számított, a Megyeri úton nyolcszor lehetett bajnokcsapat tagja.A gólerős támadó ötször volt magyar gólkirály, 418 bajnokiján 303 gólt szerzett. Góljait tekintve a klub örökrangsorában Szusza Ferenc (392) és Zsengellér Gyula (368) mögött a harmadik helyen áll.Háromszoros Magyar Kupa-győztes, játszhatott a BEK-elődöntőig jutó újpesti együttesben, 69 nemzetközi kupamérkőzésén 38-szor talált be az ellenfelek hálójába.Tagja volt az 1964-es Eb-bronzérmes magyar nemzeti együttesnek, háromszor kapott meghívót az Európa-válogatottba.Pályafutásának egyik legemlékezetesebb gólját az 1966-os, angliai világbajnokságon Brazília ellen szerezte.


Bene Ferenc 2006. február 27-én hunyt el.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik