U19-es válogatott: 2-1-es vereség Lengyelország legjobbjaitól

2008.02.05. 19:12
Az Eb-selejtezőkre készülő U19-es válogatottunk második mérkőzését is lejátszotta Spanyolországban. Sisa Tibor együttese a vasárnapi, Norvégia elleni 2-0-ás vereség után kedden Lengyelországgal mérkőzött meg, s bár nem futballozott rosszul, 2-1-re alulmaradt - adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu.
- Sokkal jobban játszottunk, mint az első meccsen, Norvégia ellen – mondta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Sisa Tibor –, sőt, a meccs egyes időszakaiban szellemesebben, látványosabban futballoztunk, mint a lengyelek. Jó néhány helyzetet kialakítottunk, sajnálom, hogy ez az eredményben nem mutatkozott meg. A csapat tagjai nem voltak kellően frissek - talán a kiállítás is ennek tudható be. Tudom azonban, hogy februárban nem várható csúcsforma a játékosoktól.A Gróf Dávid – Szekeres Adri, Dvorschák Gábor, Lengyel Dániel, Szolnoki Péter – Gál András, Busai Attila (Burány Zoltán a 43. percben) – Nagy Olivér (Burányi Tamás a 90. percben), Tóth Bence (Présinger Ádám a 85. percben), Szabó László – Simon András még az első félidőben hátrányba került, ám az 52. percben egyenlített Simon András révén.A mindent eldöntő találatot a 70. percben szerezték a lengyelek.A magyar válogatott pénteken 13 órakor Finnország legjobbjaival küzd meg.
Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik