Stuart Dougalt a magyarok mellett a görögök és norvégok is átkozzák

2007.09.13. 22:17
Levélben tiltakozik Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke Stuart Dougal ténykedése ellen, aki azzal védekezett a meccs után: vállalni kell a nehéz döntéseket. A skót játékvezető borzalmas hibája után a lelkileg összetört magyar válogatott 3-0-ra kikapott Törökországban Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen.
Dougal kedvelt, foglalkoztatott játékvezető
Dougal kedvelt, foglalkoztatott játékvezető
Dougal kedvelt, foglalkoztatott játékvezető
Dougal kedvelt, foglalkoztatott játékvezető
BŐVEBBEN A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!
A 63. percében, 0-0-s állásnál az addig fegyelmezetten, szervezetten játszó magyar együttes kivételes esélyhez jutott.
Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás nyomán Gera Zoltán került nagy helyzetbe, kicselezte a török kapust, Hakan Arikant, aki buktatta. Ám a skót játékvezető, Stuart Dougal műesésnek ítélte a jelenetet, és sárga lapot adott Gera Zoltánnak, akinek ez már a második figyelmeztetése volt, így kiállította a bíró.
„Még a pályán odamentem hozzá – mondta Szekeres Tamás, az MLSZ technikai igazgatója, volt válogatott futballista. – Mielőtt azonban bármit mondhattam volna, közölte, a játékvezető életében előfordul ilyen, és vállalni kell a nehéz döntéseket. Riadt nyusziként viselkedett a meccs után, mint aki érzi, mit tett velünk…”


A Skót Labdarúgó-szövetségben Stuart Douga az ország egyik legjobb bírójának tartják, akinek már több Bajnokok Ligája- és nemzetközi találkozóval a háta mögött.

Miként a játékvezető mellett érvelt az UEFA-nál is, ahol azt is hozzátették: a bíró munkáját a mérkőzésen az UEFA egyik játékvezetőellenőre vizsgálja, ha az ellenőr szerint a bíró rosszul vezette a találkozót, a bizottság dönthet úgy, hogy pihenteti. A tévedést azonban visszacsinálni nem lehet.


A csoportban szereplő válogatottak közül Perpil Valderhaug, az Aftenposten című norvég lap szakírója az esetet látva maga is megdöbbent Stuart Dougal ítéletén és sajnálja, hogy a továbbjutásért folytatott harcban a törökök nagyrészben ennek köszönhetően jutottak a három ponthoz.


Görögországban viszont a csoport élén álló válogatott Norvégia elleni mérkőzését (2–2) vezető bíró ténykedésével vannak elfoglalva, a címvédőnél a svájci Massimo Musaccára haragszanak.
Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40
Ezek is érdekelhetik