Chelsea: agyhártyagyulladás gyanújával kezelik Sturridge-ot

2012.07.04. 00:39
Vírusos agyhártyagyulladás gyanújával kezelik Daniel Sturridge-ot, így könnyen lehet, hogy a Chelsea labdarúgója nem vehet részt a londoni olimpián.
A Chelsea támadója minden bizonnyal az olimpiai csapat kezdőjében kapott volna szerepet
A Chelsea támadója minden bizonnyal az olimpiai csapat kezdőjében kapott volna szerepet

A 22 éves csatárnál a múlt héten jelentkeztek az első tünetek, ezt követően a Chelsea és az angol Labdarúgó-szövetség orvosai is kivizsgálták. Egyelőre nem lehet tudni, milyen súlyos az állapota, erről szerdán Roberto Di Matteo, a londoni klub menedzsere ad bővebb tájékoztatást sajtótájékoztatón.

Sturridge – aki az előző szezonban 43 mérkőzésen 13 gólt szerzett a Chelsea-ben – szerepel a brit csapat olimpiára nevezendő 18 fős keretében, ráadásul vélhetően kezdőként számítana rá Stuart Pearce kapitány.

Sturridge számára azért is lenne nagy csapás, ha betegsége miatt lemaradna a hazai rendezésű olimpiáról, mert nem került be az angol válogatott Eb-n részt vett keretébe, így rövid időn belül két nagy eseményt is csak „kívülállóként” követhetne.

Kidőlése megnyithatja az utat Wilfried Zaha (Crystal Palace) vagy Jordan Rhodes (Huddersfield Town) előtt, akik vésztartalékként szerepelnek Pearce listáján.

A brit olimpiai csapat július 26-án az Old Traffordon kezdi meg örkarikás szereplését Szenegál ellen.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
6 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45