A Kemény-csapat nyert Kanadában

2012.06.05. 09:38
null
Kiss Gergely volt a magyar csapat legeredményesebb játékosa (Fotó: Action Images)
A londoni olimpiára címvédőként készülő magyar férfi vízilabda-válogatott itthoni idő szerint keddre virradóra 13–9-re nyert a kanadai nemzeti csapat vendégeként Vancouverben.

A válogatott honlapja, a vlv.hu keddi beszámolója szerint Kemény Dénes alakulata a mérkőzés felénél még egygólos hátrányban volt, ám a harmadik negyedben hétszer talált be a tengerentúliak kapujába, amivel el is döntötte az összecsapást. A legeredményesebb magyar játékos, Kiss Gergely négy gólt szerzett.

„Döcögve indult a meccs, a további sok munka meglátszott a csapaton, mert itt még jobbak az edzésfeltételek, mint Amerikában voltak, úgyhogy ezt kihasználjuk. A mérkőzésen elkövetett hibákat megpróbáljuk kiküszöbölni, nyilvánvaló nehézség volt, hogy nagyon sokat védekeztük emberhátrányban és túl sokszor akadtak meg a támadásaink támadófault miatt, ezen is dolgoznunk kell majd" – mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány.

A következő meccs – egyben az észak-amerikai túra utolsó fellépése – csütörtökre virradóra, magyar idő szerint hajnali öt órakor lesz a Victoria állambeli Saanich városában, az ellenfél ismét Kanada. Válogatottunk másnap utazik haza.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, VANCOUVER
Kanada–Magyarország 913 (20, 12, 37, 34)
A magyar góldobók: Kiss G. 4, Biros, Hosnyánszky 2-2, Steinmetz Á., Hárai, Vámos, Varga Dénes, Szivós

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Vb 2026: csaknem huszonegyezren nem kaptak beutazási vízumot Kanadába

Minden más foci
2026.08.01. 14:48

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Vb 2026: Az átlagnézőszám alacsonyabb, mint az 1994-es rekordtornán

Foci vb 2026
2026.07.09. 12:39

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.07.06. 00:23

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2026.07.05. 00:27

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
2026.07.04. 23:17

„Mi voltunk a jobb csapat!” – a kanadai kapitány érzelmes interjút adott a vb-búcsú után

Foci vb 2026
2026.07.04. 22:44