PIETSCH TIBOR
PIETSCH TIBOR
2021.11.25 09:49 Frissítve: 2021.11.27 20:18

MLS: Gazdag Dániel újabban repül és szárnyal

A tizenegyszeres válogatott középpályás, Gazdag Dániel nagyszerű heteket tudhat maga mögött, de abban bízik, a java még hátravan.

Gazdag Dániel a válogatottban is gólerősen futballozott (Fotó: Török Attila)

 

– Megszokta már a repülést?
– A nyár óta volt rá alkalmam – felelte mosolyogva érdeklődésünkre Gazdag Dániel, a május óta a Philadelphia Union kötelékéhez tartozó 25 esztendős, 11-szeres válogatott magyar középpályás. – Aki ismer, tudja rólam, ha van olyan közlekedési eszköz, amelyikért nem rajongok, az a repülő. Ehhez képest az elmúlt három hónapban háromszor repültem haza az Egyesült Államokból, és persze ugyanannyiszor vissza. Arról nem szólva, hogy itt a legtöbb bajnoki mérkőzésre ugyancsak légi úton megyünk, máskülönben sohasem érnénk oda... Nem volt tehát más választásom, mint hogy hozzászokjak – ma már egész jól állok ezen a téren. Ámbár azt még nem jelenthetem ki, hogy mostanra meg is szerettem.

– Azt megállapíthatja, hogy élményekben gazdag két hét van ön mögött?
– Ez vitathatatlan. Az utóbbi mérkőzéseim valóban emlékezetesen alakultak, a válogatottban San Marino és Lengyelország ellen is győztes csapat tagja lehettem, majd az Egyesült Államokba visszatérve a klubcsapatommal sikerrel vettük a rájátszás első körét. Remélem, egy ideig kitart ez a jó széria.

– Ha már szóba hozta a nemzeti együttes idei utolsó két meccsét: San Marino és Lengyelország kapujába is betalált. Méltó befejezése volt az évnek, ugye?
– Nyugodt szívvel felelhetek igennel, főként úgy, hogy Varsóban győzelmet érő gól fűződött a nevemhez. Gyönyörű stadionban, hatvanezer néző előtt lőttem, ráadásul Wojciech Szczesny személyében világklasszis kapusnak. Ez ugyanúgy boldoggá tett, mint az, hogy bár a novemberi mérkőzések előtt már nem volt esélyünk a továbbjutásra, emelt fővel fejeztük be a világbajnoki selejtezősorozatot. Az első perctől fogva az utolsóig odatettük magunkat, senki sem húzta vissza a lábát a „csinnes” szituációkban, harcoltunk, ahogyan kellett. Büszke vagyok arra, hogy két góllal tudtam segíteni a csapatot. Amióta válogatott vagyok, ez az összetartás sikerült legjobban nekem.

– Ezt elmondhatja kétezerhuszonegyről is?
– Ha azt veszem alapul, hogy mindmáig tizenegyszer ölthettem magamra a címeres mezt, abból hétszer az idén, igen, elmondhatom, hogy ebben az esztendőben már fontos szerep hárult rám is. Ezen a téren csak azért van bennem hiányérzet, mert az Európa-bajnokságon sérülés miatt nem léphettem pályára. Hiszem ugyanakkor, hogy amit a sors most elvett, három év múlva, a németországi tornán visszaadja.

– „Ugorjunk át” a tengerentúlra. Három nappal azután, hogy visszatért Philadelphiába, már azért küzdött, hogy klubja bejusson a bajnoki negyeddöntőbe. Gondolom, utólag nem bánja, hogy csak jelentős izgalmak árán sikerült.
– Azért a hosszabbítást megspóroltam volna... Nem tagadom, a végére jól elfáradtam, amibe nyilván belejátszott a hétközi hosszú utazás és a hatórás időeltolódás is. Azért sem cserélt le az edzőnk, mert a hosszabbítás hajrájában már a tizenegyespárbajra készültünk, és én lettem volna az egyik rúgó. Végül nem került sor rá, mert a százhuszonharmadik percben jött Jakob Glesnes, és akkora gólt lőtt, hogy szinte felrobbant a stadion. Mindannyian eksztázisban voltunk, a nagy öröm közepette még egy közös sprintre is maradt energiánk.

Fotó: Getty Images

– A folytatásban mire futja az erejükből?
– Az elsődleges cél az volt, hogy jussunk be a rájátszásba, ezt ugye elértük. Hogy nyertünk egy meccset, azzal csak fokoztuk a hangulatot. Sokan szeretik errefelé a futballt, remek a hangulat a mérkőzéseken. Jó a csapatunk, az idény legfontosabb szakaszára álltunk össze igazán. Nekem is szükségem volt két-három hónapra, mire teljesen beilleszkedtem és megismertem annyira a társaimat, hogy a pályán is tökéletesen megértsük egymást. Október huszonegyedikén, a Minnesota ellen két gólt lőttem, akkor éreztem azt, hogy na, megjöttem, és már tudok annyit segíteni a Philadelphiának, amennyit szeretnék. A családom is otthon érzi már magát Amerikában. Megszerettük az itteni életet, ez az igazság.

– Nem is hiányzik Magyarország?
– Dehogynem! Készülünk is haza, az ünnepeket otthon töltjük.

– Feltételezem, a rokonok és a barátok nem haragudnának, ha csak az utolsó pillanatban esnének be.
– Egy-két hétig még én sem szeretnék útra kelni. Úgy vagyunk vele, ha már idáig eljutottunk, nem szeretnénk a negyeddöntőben megtorpanni. Azt mindenesetre már megnéztem, hogy a bajnoki döntő december tizenegyedikére van kiírva...

– Igaz, hogy a remélt sikerekért már „tízesként” tehet sokat?
– Így van, az utóbbi meccseken már abban a pozícióban számoltak velem, amúgy az a kedvencem. Mostanában két tízessel állunk fel, fontos győzelmek tanúskodnak arról, ez kiváló döntés volt a szakmai stábtól. Szóval, a javunkra vált, hogy karácsonyfa-alakzatban játszunk – ez egyébként is illik az ünnepi időszakhoz.

KISPESTI MÚLTIDÉZÉS AMERIKÁBAN

A Philadelphia vasárnap a Nashville-t fogadja, Gazdag Dániel régi ismerősével futhat össze újra. A Tennessee állambeli gárdát ugyanis Aníbal Godoy erősíti, aki...
„...a csapattársam volt Kispesten – vette át a szót a Bp. Honvéddal 2017-ben bajnoki címet, 2020-ban Magyar Kupát nyerő középpályás. – Amikor a 2014–2015-ös idényben felkerültem a felnőttekhez, ő már a csapat tagja volt, egy évig játszottunk együtt. Remek futballista volt, és persze most is az. Az alapszakaszban már kétszer megmérkőztünk egymással, egyszer ők nyertek, egyszer mi, az alkalmat kihasználva kicsit nosztalgiáztunk, sőt mezt is cseréltünk. Hat éve, amikor elköszönt tőlünk, nem hittem volna, hogy valaha találkozunk még a pályán, főleg Amerikában... Minden tiszteletem az övé, de remélem, a vasárnapi mérkőzés után azt mondhatom neki: bocs, barátom, hogy kiejtettünk titeket!”

Aníbal Godoy a Honvédnál együtt játszott Gazdag Dániellel – most ellenfelek lesznek (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
2021.11.23 17:38:17

Légiósok PÓR KÁROLY

A válogatott szélső nem szeretne hazajönni a nyáron – úgy érzi, sokat fejlődhet a holland közegben.

2021.11.20 14:15:57

Légiósok POLGÁR LÁSZLÓ (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

Kleinheisler László nem kapott lehetőséget a Dinamo Zagreb otthonában megvívott bajnokin.

2021.11.17 12:16:46

Légiósok PÓR KÁROLY

A válogatott több kulcsemberét is ugyanaz a német ügynökség képviseli – reagáltak Szalai átigazolási ügyére.

2021.11.02 13:38:32

Légiósok PÓR KÁROLY

Németh Hunort a dán válogatottba is hívták, de múlt héten bemutatkozott Sándor György U15-ös csapatában.