Mainz: Tuchel aggódik Szalaiért, még Matthias Sammer is elszörnyedt

Vágólapra másolva!
2011.01.30. 07:28
Thomas Tuchel, a Mainz vezetőedzője a legrosszabbtól tart: a szakember nem sok reményt fűz ahhoz, hogy magyar csatára, Szalai Ádám gyorsan felépül súlyosnak tűnő térdsérüléséből. Mint ismeretes, a válogatott támadót tegnap hordágyon kellett levinni a pályára a Mainz győztes bajnokijának nyolcadik percében.

„Ádám állapota nem jó. Beszéltem vele, és könnybe lábadt a szeme, ahogy a sérüléséről tanakodtunk. Nem sok reményünk van, de meg kell várnunk az orvosi vizsgálatokat" – mondta Tuchel szomorúan.

A beszámolók szerint Szalai térde csúnyán bedagadt, és a Mainz csapatorvosai attól tartanak, hogy súlyosan megsérültek a szalagjai, de csak akkor tudják alaposan megvizsgálni, ha csökken a duzzanat.

Szalai ütközése a Kaiserslautern kapusával, Tobias Sippellel még a sokat megélt Matthias Sammer érzelmeit is felkavarták, aki televíziós szakértőként nézte végig az összecsapást. „Brutális belépő, hihetetlen" – kiáltott fel a korábbi kiváló futballista az eset láttán.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik