Ligák Kupája: Messi megint betalált, Gazdagékkal vívnak meg a döntőért – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.12. 08:23
null
Lionel Messi megint betalált, már egyedül vezeti a Ligák Kupája góllövőlistáját (Fotó: Getty Images)
Amennyiben felépül a New York Red Bulls ellen összeszedett kisebb sérüléséből, az amerikai Philadelphia Unionban szereplő Gazdag Dániel összecsaphat Lionel Messivel, valamint Sergio Busquetsszel és Jordi Albával is, ugyanis a Philadelphia Union és az Inter Miami is bejutott az elődöntőbe az MLS-csapatokat és a mexikói együtteseket tömörítő Ligák Kupájában.

Mint megírtuk, Gazdag Dánielt kisebb sérülés miatt az 55. percben le kellett cserélni a New York Red Bulls elleni találkozón, s mint a Jenkifoci megtudta, a magyar válogatott támadó oldalszalag-sérülése nem súlyos, így csak néhány hetet kell kihagynia.

A Philadelphia így egyik legjobbja, a Ligák Kupájában már négyszer eredményes Gazdag nélkül lépett pályára a mexikói Querétaro ellen, a meccset a 101. percben szerzett Chris Donovan-góllal nyerte meg 2–1-re az Union és jutott be a sorozat elődöntőjébe.

A Philadelphia a fináléba jutásért a Lionel Messit, Sergio Busquetset és Jordi Albát foglalkoztató, David Beckham által társtulajdonolt Inter Miamival csap össze, hiszen a floridaiak simán, 4–0-ra verték meg a Charlotte-ot.

A mérkőzésen Messi csapata negyedik gólját szerezte.



Ráadásul Messi ugyan csak az ötödik mérkőzését játszotta a Ligák Kupájában, de már nyolc gólnál és egy gólpassznál jár, így vezeti a sorozat góllövőlistáját.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (MESSI GÓLJA 5:16-TÓL)



LIGÁK KUPÁJA
NEGYEDDÖNTŐ

Philadelphia Union (amerikai)–Querétaro (mexikói) 2–1 (Bueno 10., C. Donovan 90+11., ill. Sepúlveda 65.)
Inter Miami (amerikai)–Charlotte (amerikai) 4–0 (J. Martínez 12. – 11-esből, R. Taylor 32., Malanda 78. – öngól, Messi 86.)
Nashville SC (amerikai)–Minnesota (amerikai) 5–0 (S. Moore 39., Bunbury 44., Muyl 50., Surridge 53., Mukhtar 59.)
Los Angeles FC (amerikai)–Monterrey (mexikói) 2–3 (Bouanga 2. – 11-esből, Bogusz 42., ill. Sergio Canales 68., Palencia 80. – öngól, Funes Mori 88.)

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Augusztus 16., szerda
1.00:
Philadelphia Union–Inter Miami
3.30: Monterrey–Nashville SC

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik