Légiósok: Tőzsér ismét a Genoa első csapatával edz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.18. 08:00
Gian Piero Gasperini, a Genoa labdarúgócsapatának edzője egy interjúban elmondta, hogy a klub két légiósa, Tőzsér Dániel és Zé Eduardo ismét együtt edz a többiekkel, és ha megfelelő teljesítményt nyújtanak, számít rájuk a mérkőzéseken is.

A magyar középpályás és a brazil támadó még Gasperini visszaérkezése előtt vált létszámfelettivé a genovaiaknál, ám mint a nyilatkozatból kiderül, most már mindketten újra az első csapattal készülnek.

„Mindenki edz, őket is beleértve, mert mindegyik játékosra szükség lehet a Genoa jelenlegi helyzetében – mondta a vezetőedző. – Nem akarok elveszíteni senkit sem, voltak már rá példák, mint [Kévin] Constant és [Valter] Birsa, akik remekül épültek be egy olyan nagy csapatba is, mint a Milan. Talán nem klasszisok, de bizonyosan jó játékosok, akik értéket képviselnek a Genoa számára, ezért ők is edzenek, aztán meglátjuk, hol tartanak.”

A Genoa 7 forduló után 5 pontot szerezve a 15. a Serie A tabelláján.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
11 órája

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
Tegnap, 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
Tegnap, 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
Tegnap, 9:33

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 22:55

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17
Ezek is érdekelhetik