Légiósok: Szalai Ádám távozik a Baseltől – hivatalos

2023.01.29. 16:29
null
Ennyi volt, Szalai Ádám elhagyja a Baselt (Fotó: fcb.ch)
Szalai Ádám közös megegyezéssel szerződést bontott a svájci élvonalban szereplő Basellel – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

 

Mint ismert, ősszel Szalai Ádám – négy klubtársával együtt – kikerült a svájci csapat első keretéből, a közelmúltbeli spanyolországi edzőtáborozásra nem is vitték el, és a játékos, valamint a klub közötti nézeteltérés egészen egy polgári bíróságig jutott.

A svájci klub vasárnap délután közölte, közös megegyezéssel szerződést bont a 35 esztendős csatárral, aki 2022 februárja óta 24 meccsen 6 gólt és egy asszisztot jegyzett.

Korábban a svájci 4-4-2 szakportál arról írt, elképzelhető, hogy Szalai a nyárig edzőként maradna Baselben, ám a közlemény alapján a klub és a magyar válogatott korábbi csapatkapitányának útjai elválnak egymástól.

„Az FCB köszönetet mond Ádámnak a piros-kékben nyújtott teljesítményéért és minden jót kíván neki a sportbeli karrierjében és a magánéletében egyaránt” – áll a Basel közleményében.

A bejelentést követően Szalai a közösségi médiában üzent.

„Megyünk tovább előre. Előretekintek és örülök annak, ami jön” – írta bejegyzésében.

Legfrissebb hírek

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Akpe Victory: Hittel, szívvel és kemény munkával jutok előre

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 14:12

Távozott a ZTE-től, a Baselben folytatja a nigériai légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.07. 18:48

Teljesen leégett a Basel öltözője, elhalasztották a bajnokit

Minden más foci
2026.04.12. 09:55

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
2026.03.20. 11:57

Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Magyar válogatott
2026.03.04. 06:32

Svájc: már nem Magnin az FC Basel vezetőedzője, Lichtsteiner az utód

Minden más foci
2026.01.26. 14:49

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08