Légiósok: Novothny aláírt, a német másodosztályban folytatja

H. K./MTIH. K./MTI
2020.09.07. 17:13
null
A Bochum bejelentette Novothny Soma szerződtetését (Fotó: vfl-bochum.de)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései: a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (2. Bundesliga) szereplő Bochumban folytatja a pályafutását Novothny Soma.

 

Mint megírtuk, hétfő délelőtt Novothny Soma barátnője a nyilvános közösségi oldalán posztolt egy képet a labdarúgót ölelve, mellé pedig annyit írva: „Egy új kaland kezdete.” Hozzátéve, egyelőre csak a játékos száll gépre.

A Nemzeti Sport akkor a csakfoci.hu-hoz hasonlóan úgy értesült, hogy Novothny Bochumba utazott – ezt néhány órával később a német másodosztályú együttes a hivatalos honlapján tulajdonképpen megerősítette, sőt, rögtön be is jelentette, hogy a 26 esztendős támadó a klubnál folytatja a pályafutását: Novothny a közlemény szerint 2022-ig kötelezte el magát a Bochumhoz.


„Ez egy előrelépés a karrierem szempontjából” – fogalmazott az M1 aktuális csatornának Novothny, aki hétfőn reggel utazott Németországba, és írta alá a kontraktust. A játékos elárulta: egy hete merült fel a szerződtetése. Kifejtette: sokat fejlődhet a nagy múltú csapatban, amely olyan riválisokkal vetélkedik a másodosztályban, amelyek jó része már az élvonalban is kipróbálta magát. Hozzáfűzte: a ligát sokan nézik, követik.

Leszögezte: az elmúlt idényt a nyolcadik helyen záró együttes célja, hogy visszajusson az első osztályba. Elmondta, két negatív koronavírusteszt után csatlakozhat a kerethez, addig egyéni edzésekre kényszerül.

A korábbi utánpótlás-válogatott játékos eddigi karrierje során Olaszországban (többek között az SSC Napolinál), valamint az Újpest kölcsönjátékosaként Dél-Koreában, a Puszan IParknál légióskodott. A Megyeri úton június 30-án járt le a szerződése. Azóta klub nélkül készült.

A Bochum az előző idényben a német másodosztály 8. helyén végzett, 34 forduló alatt 46 pontot gyűjtött, 53 gólt szerzett és 51-et kapott.

A 2. Bundesliga 2020–2021-es idénye a tervek szerint a szeptember 19-i hétvégén indulhat el, a Bochum 21-én, hétfőn fogadja a St. Paulit.

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51
Ezek is érdekelhetik