Légiósok: két magyar játékos is hazatér, itthon kezdi a felkészülést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 09:33
null
Bocskay Bertalan (balra) Szerbiából, Gundel-Takács Bence Horvátországból tér haza (Fotó: TSC/SportNews.hr/NSO-montázs)
Az U21-es válogatott labdarúgónak, Bocskay Bertalannak jót tett a topolyai kölcsönjáték, amely után az új idényben a Honvédnál bizonyítana, míg Gundel-Takács Bence a horvát másodosztályú Jarun után a Mol Fehérvárnál kezdi meg a nyári felkészülést.

 

 

A NÉMETEK ÉS A LETTEK ELLEN IS JÁTSZHAT AZ U21-ES VÁLOGATOTTBAN

Szinte biztosan visszatér a Budapest Honvédhoz Bocskay Bertalan – a kispestiek húszéves belső középpályása a Topolyai SC-ben töltötte az előző idényt kölcsönben, a szerb Szuperligában 22 bajnokin lépett pályára, tizenötször kezdőként.

„Nagyszerűen éreztem magam Topolyán, túlzás nélkül mondhatom, mindenben fejlődtem és előreléptem  – mondta lapunknak. –    A klub jószerével mentőövet dobott nekem, mert bár Kispesten játszottam tizennégy bajnokit az ezt megelőző idényben, a szezon végén csak az NB III-ban kaptam lehetőséget. De egyáltalán nem bántam meg a váltást, a szerb első osztályban leginkább a fizikum számít, erősnek kell lenni a helytálláshoz. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is sokat tapasztaltam, másik országban, idegen nyelvterületen, távol a családtól kellett talpon maradnom, és sikerült. Tanultam szerbül, a végén már beszéltem is a nyelvet, szinte mindent értettem. Mielőtt légiósnak álltam, négy évet kollégiumban éltem, ám odakint tényleg teljesen egyedül voltam, magamnak kellett intéznem az ügyeket. De a kaland szinte biztosan véget ér, úgy tudom, Kispesten számítanak rám, a napokban válik minden biztossá. Hogy mennyi szerephez juthatok Kispesten, nyilván leginkább rajtam múlik, de segíthet nekem a Magyar Labdarúgó-szövetség szabálya, amely szerint játszatni kell egy U21-es futballistát. Persze úgy akarok futballozni, hogy nem a korom, hanem a teljesítményem miatt számítson rám a szakmai stáb.”

A TSC a hatodik helyen zárta az idényt, így nem indulhat az Európa-konferencialiga-selejtezőben.

„Miután az utolsó fordulóban kikaptunk odahaza kettő nullára a Vojvodinától, biztossá vált, hogy lecsúszunk az Ekl-selejtezőről. Ez fájt a csapatnak, csalódásként éltük meg.”

Nem pihenhet a bajnokság vége után, hétfőtől az U21-es válogatottal készül Telkiben – a csapat június 3-án Németországban, majd négy nappal később Lettországban lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn. Gera Zoltán szövetségi edző együttese a negyedik helyen áll csoportjában.

„Ha reális vizsgáljuk a helyzetet, szinte biztosan maradunk is a negyedik helyen. A németek bivalyerősek, nem véletlenül vezetik a csoportunkat, még a pontszerzés is bravúr lenne ellenük. Lettország gyengébb, ezt persze be is kell bizonyítanunk idegenben, mindenképpen három pontot akarunk szerezni.” CS. A.

FEHÉRVÁRON KEZDI A FELKÉSZÜLÉST KAPUS

Tíz meccs. Gundel-Takács Bence ennyi mérkőzésen védett tavasszal a horvát másodosztályú Jarunban, s kölcsönszerződése lejárta után visszatért klubjába, a Mol Fehérvár FC-be.

„Amikor pályára léptem, jól ment a védés, volt, hogy egymás után négy meccsen nem kaptam gólt, a találkozó legjobbjának is megválasztottak, sok pozitív visszajelzést kaptam az elmúlt időszakban”      – mondta lapunknak a 24 éves kapus, aki korábban játszott az MTK és a Puskás Akadémia utánpótlásában is, majd a 2017-2018-as idényben az Újpest színeiben a PAFC elleni 1–0-s vereséggel mutatkozott be az NB I-ben. Ezek után további három élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a lila-fehéreknél, majd 2019 nyarán a Vidibe igazolt. A 2020-2021-es évadot kölcsönben az NB II-es Győrben töltötte, az ősszel a Mol Fehérvár második csapatában játszott, majd a tavasszal jött a horvát lehetőség.

„A horvát másodosztály elsősorban a párharcokra épül. A körülményeket nem lehet összehasonlítani az itthoniakkal, rosszabb pályákon és stadionokban játszottunk. Így nehéz technikás futballt bemutatni, a legtöbbször az nyert, aki jobban akarta a győzelmet. A Dinamo Zagreb második csapata ellen viszont a Maksimir Stadionban játszottunk nulla nullát, nagy élmény volt, ott jó a gyepszőnyeg állapota.”

A Jarun újoncként szerepelt a horvát másodosztályban, s a negyedik helyen végzett.

„Elégedettek voltak a klubnál a helyezéssel, ez volt az együttes első éve a másodosztályban. A Jarun bajnokként jutott fel a harmadosztályból, ám sokan lefitymálták, mondván, úgyis kiesik.”

Hogy a következő idényben hol szerepel a kapus, egyelőre nem tudni, az biztos, hogy egy évig még érvényes szerződése van a Mol Fehérvárnál, így június 11-én ott kezdi az előszezont. J. Á.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik