Légiósok: Kerkez magát is meglepte jobb lábbal lőtt góljával

Vágólapra másolva!
2022.08.15. 08:45
null
Kerkez első holland gólját ünnepelte vasárnap (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, vasárnap a Sparta elleni mérkőzésen megszerezte első gólját az AZ-ban szereplő balbekk, Kerkez Milos – és mint kiderült, találata győzelmet ért csapatának a 3–2-re megnyert találkozón.

A mérkőzést követően az ESPN holland kiadásának riportere faggatta az angolul nyilatkozó magyar U21-es válogatott játékost a mindössze nyolc másodperc után vezetést szerző Sparta első találatáról – ami egyébként ligarekordot is jelent.

„Hogy őszinte legyek, engem is meglepett, hogy az ellenfél ilyen gyorsan gólt szerzett a meccs elején. Nem elemeztük ki bővebben a Spartát, de sohasem kezdik így a mérkőzéseiket. Szerencsétlenek voltunk, hogy gólt kaptunk az elején, ám aztán felálltunk, és úgy érzem, hogy végig mi irányítottunk, a mi akaratunk érvényesült, már gyakorlatilag egy perccel azután is, hogy hátrányba kerültünk” – fogalmazott Kerkez.

Mint kiderült, edzője arra készült a gólja előtt, hogy lecseréli Kerkezt, és ezzel a játékos is tisztában volt.

„Láttam, hogy le akarnak cserélni, de aztán jött a beadás, érkeztem, és jobbal sikerült betalálnom. Sohasem használom a jobb lábamat lövésre, úgyhogy még magamat is megleptem” – árulta el Kerkez, akit aztán két perccel később már valóban lehívott a pályáról Pascal Jansen vezetőedző.

KERKEZ GÓLJA


Az interjúban az ESPN riportere rákérdezett Kerkeznél, hogy mit vár az idényben magától, főleg annak fényében, hogy gyakorlatilag első számú balhátvéddé lépett elő, miután a nyári átigazolási időszakban Owen Wijndal az Ajaxhoz igazolt.

„Itt vagyok és a csapat rendelkezésére állok, az edző számíthat rám. Úgy érzem, hogy az előző idény végén a rájátszásban bizonyítottam, hogy Owen megfelelő örököse lehetek a posztomon. Jól kezdtem az új bajnokságot, boldog vagyok és remélem, így tudom folytatni is” – bizakodott a 18 éves védő.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
Tegnap, 12:14

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34

Szoboszlai remek góllal egyenlített, de a 95. percben bevitt találattal a Bournemouth megverte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:15

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is vállveregetést kapott Arne Slottól a Bournemouth elleni meccs előtt

Angol labdarúgás
2026.01.23. 12:28

Bocsánatot kért egy szurkoló Kerkez Milostól, frappáns válasz érkezett

Légiósok
2026.01.22. 11:06
Ezek is érdekelhetik