Légiósok: Jó döntés volt Dél-Koreába igazolni – Ádám Martin

Vágólapra másolva!
2022.11.11. 10:50
null
Ádám Martin mellett Németh András „pályázik” Szalai Ádám posztjára a válogatottban (Fotó: Dömötör Csaba)
Jó döntést hozott, amikor Dél-Koreába igazolt – többek között erről beszélt Ádám Martin, a magyar labdarúgó-válogatott támadója pénteken a Nemzeti Sporthíradóban – írta meg a Magyar Távirati Iroda.

A 28 éves csatár az NB I előző kiírásában gólkirály lett a Paks színeiben, majd júliusban a dél-koreai élvonalban szereplő Ulszanhoz igazolt, amelyet 17 év után bajnoki címhez segített.

„Az NB I-ben kiemelkedő teljesítményt kell nyújtani, hogy bekerülj a válogatottba, nekem ez szerencsére sikerült, de tudtam, hogy nyáron feljebb kell lépnem egy lépcsőfokot annak érdekében, hogy ezt tudjam tartani és egy magasabb szintre kerüljek. Azt gondolom, ez sikerült, nagyon jó döntés volt így utólag” – nyilatkozta a támadó, aki tagja a válogatott keretének a görögök és a luxemburgiak elleni felkészülési mérkőzésekre.

A nemzeti csapattól visszavonuló Szalai Ádám helyére Ádám Martin is „pályázik”, a korábbi paksi közönségkedvenc új posztriválisáról, a 20 esztendős Németh Andrásról szólva úgy fogalmazott: ő a jövő, de „talán én lehetek a jelen”. Hozzátette: természetesen nem az ő feladata dönteni erről a kérdésről, a pályán kell bizonyítania Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akinek jövő csütörtökön a Luxemburg, vasárnap pedig a Görögország elleni barátságos találkozókon lesz lehetősége a kísérletezésre.

A világbajnokságról szólva Ádám Martin azt mondta, természetesen a magyar válogatottal szeretne kijutni a vb-re – az elmúlt időszak eredményei alapján szinte már elvárják ezt tőlük –, ugyanakkor ehhez még rengeteg munkára van szükség.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A NOVEMBERI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
VÉDŐK: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (ZTE FC), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce FK – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Baráth Péter (Debreceni VSC), Csongvai Áron (Újpest FC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (AC Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Callum Styles (Millwall FC – Anglia), Vécsei Bálint (Ferencváros) Dzsudzsák Balázs* (Debreceni VSC)
TÁMADÓK:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia), Németh András (KRC Genk – Belgium), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)

*Dzsudzsák Balázs a Luxemburg elleni mérkőzés után, a görögök elleni hazai mérkőzésre csatlakozik a kerethez.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
November 17., csütörtök
20.00:
Luxemburg–Magyarország
November 20., vasárnap
20.15:
Magyarország–Görögország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik