Légiósok: Husztiért volt klubja tett ajánlatot – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.01. 07:15
null
Huszti Szabolcs másfél évig volt a Csangcsun Jataj labdarúgója (Fotó: AFP)
A német sge4ever.de kínai sajtóértesülésekre hivatkozva arról írt, hogy az Eintracht Frankfurt magyar labdarúgójáért, Huszti Szabolcsért a kínai Csangcsun Jataj tett ajánlatot. A Bild közben ugyancsak élő kínai szálról számolt be. Huszti menedzsere a Nemzeti Sportnak korábban már megerősítette, hogy érkezett ajánlat a szélsőért, de konkrétumokkal nem akart szolgálni.

 

A 33 éves Huszti számára nem lenne ismeretlen a kínai élvonal, de még a Csangcsun Jataj sem, hiszen 2014 nyarán Hannoverből éppen ehhez az együtteshez igazolt 1.5 millió euróért. A kínai együttesben alapembernek számított, a csapatot másfél év után, az előző téli átigazolási időszakban hagyta el a frankfurtiak kedvéért.

Huszti szerződése a nyáron lejár, de az Eintracht már jelezte, hogy élne opciós jogával, és tovább foglalkoztatná a magyar légióst. A kínai ajánlat viszont már-már visszautasíthatatlan számára, így a folytatás elsősorban az Eintracht elöljáróin múlik. Kínában február végéig tart az átigazolási időszak.

A nagy munkabírású magyar középpályás – aki szezonbeli két gólját a Bayern München és a Borussia Dortmund ellen lőtte – a januárban 34. életévét betöltő Alexander Meier után a frankfurti keret második legidősebb futballistája, egyszersmind a csapat kulcsembere, az ősszel megrendezett 16 bajnoki mérkőzés közül csak egyet hagyott ki, azt is piros lapos eltiltása miatt. A „tavaszi” Bundesliga-szezon eddigi két mérkőzésén Achilles-ín-sérülése miatt hiányzott.

Az Eintracht Frankfurt 18 fordulót követően a tabella harmadik, vagyis Bajnokok Ligája-főtáblát érő helyén áll, a kapott gólok tekintetében (15) csak a címvédő és listavezető Bayern München (11) áll nála jobban. A csapat vasárnap a sereghajtó Darmstadtot fogadja a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
2025.07.30. 20:42

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42
Ezek is érdekelhetik