Légiósok: Gyurcsó és Kerkez is remekelt az európai kupaporondon

Vágólapra másolva!
2022.09.19. 10:20
null
Gyurcsó Ádám parádés gólt lőtt (Fotó: AFP)
Az RB Leipzigben futballozó légiósaink nem zártak jó hetet, hiszen a német csapat előbb a Bajnokok Ligájában, a címvédő Real Madridtól szenvedett vereséget, majd a Bundesligában a Borussia Mönchengladbachtól kapott ki 3–0-ra. Magyar szempontból jól sikerült viszont a csütörtök, hiszen Gyurcsó Ádám szépségdíjas győztes gólt szerzett az Európa-ligában, míg Kerkez Milos két gólpasszt adott az Európa-konferencialigában. Utóbbi a hétvégi holland bajnokin végig a pályán volt az Ajax elleni győztes mérkőzésen.

A háborús helyzet miatt Krakkóban rendezték az Európa-liga B-csoportjában a Dinamo Kijev és az AEK Larnaca mérkőzését csütörtökön, és a találkozón nagy meglepetésre a ciprusi csapat szerzett vezetést, mégpedig Gyurcsó Ádám révén – honfitársunk kissé balról 23 méterről jobbal irgalmatlan nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba szabadrúgásból.

GÓLVIDEÓ ITT!

Légiósunk találatát a harmadik legszebbnek választották meg a szurkolók a labdarúgó Európa-liga csoportköre második fordulójában.


Szintén csütörtökön, Kerkez Milos a 79. percben 1–1-es állásnál csereként állt be az AZ-ba, és csupán egy perccel később a magyar légiós beadása után szerzett vezetést a holland együttes. A 61. perctől emberhátrányban játszó Vaduz sorsa ezzel eldőlt, sőt, az AZ még két gólt szerzett. A 4–1-es végeredményt Kerkez második gólpasszával állította be a hazai csapat.

Kerkez első gólpassza itt!

Kerkez második gólpassza itt!

Sallói Dániel kezdőként lépett pályára vasárnap a Sporting Kansas City színeiben és végig aktívan kivette a részét csapata támadójátékából, a második félidőben több kapura lövéssel is próbálkozott. A gólszerzés ezúttal nem jött neki össze, egy gólpasszal viszont így is bekerült a meccs jegyzőkönyvébe: a 81. percben az ő beadása után szerezte második gólját a születésnapos William Agada, és ezzel alakult ki a 4–1-es végeredmény.

Sallóit a gól után három perccel lecserélte Vermes Péter vezetőedző. A Sporting újabb győzelmével immár hatodik bajnokija óta veretlen.

SALLÓI DÁNIEL GÓLPASSZA A MINNESOTA UNITED ELLEN

SZERDA
ANGLIA

Championship (II. osztály)
Millwall–Queens Park Rangers 0–2
Millwall: Callum Styles kezdőként lépett pályára, a 77. percben lecserélték.

BAJNOKOK LIGÁJA
Real Madrid (spanyol)–RB Leipzig 2–0
RB Leipzig: Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik kezdőként végig játszott.

DÉL-KOREA
K League
Incseon United–Ulszan Hyundai 0–0
Ulszan Hyundai: Ádám Martin kezdőként végig a pályán volt.

HORVÁTORSZÁG
Prva HNL (I. osztály)
Hajduk Split–Rijeka 2–0
Hajduk Split: Lovrencsics Gergő az 55. percben csereként lépett pályára.

OROSZORSZÁG
OROSZ KUPA
Szocsi–Torpedo Moszkva 1–3
Torpedo Moszkva: Koszta Márk kezdőként az első félidőben volt a pályán, a szünetben lecserélték.

CSÜTÖRTÖK
EURÓPA-KONFERENCIALIGA
AZ–Vaduz 4–1
AZ: Kerkez Milos a 79. percben állt be, és két gólpasszt adott.
Zalgiris Vilnius (litván)–FC Basel (svájci) 0–1
Basel: Szalai Ádám végig a cserepadon ült.

EURÓPA-LIGA
Real Sociedad (spanyol)–Omonia 2–1
Omonia: Lang Ádám az 50. percben lépett pályára.
Dinamo Kijev (ukrán)–AEK Larnaca 0–1
Larnaca: Gyurcsó Ádám kezdett, ő lőtte a győztes gólt, a 77. percben lecserélték.
Olympiakosz (görög)–Freiburg 0–3

Freiburg: Sallai Roland sérült.
Braga (portugál)–Union Berlin 1–0
Union Berlin: Schäfer András kezdett, a 67. percben lecserélték.

TÖRÖKORSZÁG
EURÓPA-LIGA

Rennes (francia)–Fenerbahce (török) 2–2
Fenerbahce: Szalai Attila
végigjátszotta a mérkőzést.

PÉNTEK
AUSZTRIA
2. Liga (II. osztály)
Lafnitz–Austria Wien II 2–0
Austria Wien II: Mester Csaba kezdett, a 66. percben lecserélték.

CIPRUS
1. osztály
Anorthoszisz–Akritasz 1–1
Akritasz: Onódi Ákos kispados volt.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig

Hatayspor–Kayserispor 0–4
Hatayspor: Varga Kevin a 63. percben lépett pályára csereként.

SZOMBAT
ANGLIA
Championship (II. osztály)
Millwall–Blackpool 2–1
Millwall: Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést.

AUSZTRIA
Bundesliga

LASK–WSG Tirol 1–4
LASK: Kecskés Ákos nem lépett pályára.
Rheindorf Altach–Austria Klagenfurt 1–4
Rheindorf Altach: Bukta Csaba a 61. percben állt be csereként.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Atlanta United–Philadelphia Union 0–0
Philadelphia Union: Gazdag Dániel végig pályán volt.
Sporting Kansas City–Minnesota United 4–1
Sporting KC: Sallói Dániel kezdőként 84 percet játszott, egy gólpasszt adott.

HORVÁTORSZÁG
Prva HNL (I. osztály)
HNK Gorica–NK Osijek 0–1
NK Osijek: Kleinheisler László a 65. percben állt be csereként.
Hajduk Split–Istra 2–2
Hajduk Split: Lovrencsics Gergő 68. percben lecserélték, sárga lapot kapott.

NÉMETORSZÁG
BUNDESLIGA

Mönchengladbach–RB Leipzig 3–0
RB Leipzig: Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is végigjátszotta a mérkőzést.

OLASZORSZÁG
Serie B (II. osztály)
Venezia–Pisa 1–1
Pisa: Nagy Ádám végigjátszotta a mérkőzést.
Ascoli–Parma 1–3
Parma: Balogh Botond nem lépett pályára.

OROSZORSZÁG
PREMJER LIGA
Torpedo Moszkva–CSZKA 1–0
Torpedo Moszkva: Koszta Márk nem lépett pályára.

SVÁJC
SVÁJCI KUPA
Goldstern–Grasshoppers 0–3
Grashoppers: Bolla Bendegúz végigjátszotta a mérkőzést.

VASÁRNAP
AUSZTRIA
2. Liga (II. osztály)

Liefering–Dornbirn 0–6
Liefering: Berki Marcell az 55. percben állt be csereként, Tóth Balázs nem volt a keretben.
Bundesliga (I. osztály)
Sturm Graz–Austria Lustenau 2–0
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel nem volt a keretben.

BELGIUM
Pro League (I. osztály)
Genk–Gent 1–0
Genk: Németh András a 80. percben állt be.

1B Pro League (II. osztály)
Lommel–Standard II 0–1
Lommel: Vancsa Zalán végigjátszotta a mérkőzést.

CIPRUS
1. osztály
PafoszAEK Larnaca 1–0
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádám kezdett, a 66. percben lecserélték.
Enoszisz–Omonia 4–0
Omonia: Lang Ádám végigjátszotta a mérkőzést.

DÉL-KOREA
K League (I. osztály)
Ulszan Hyundai–Szuvon FC 2–0
Ulszan Hyundai: Ádám Martin a 84. percben állt be csereként.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga (I. osztály)
Levadiakosz FC–Aszterasz 1–1
Levadiakosz: Vinícius Paulo végig a pályán volt.

HOLLANDIA
Eredivisie

AZ–Ajax 2–1
AZ: Kerkez Milos végig a pályán volt.

NÉMETORSZÁG
BUNDESLIGA
Union Berlin–Wolfsburg 2–0
Union Berlin: Schäfer András kezdett, a 76. percben lecserélték.
Hoffenheim–Freiburg 0–0
Freiburg: Sallai Roland sérült.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig

Fenerbahce–Alanyaspor 5–0
Fenerbahce: Szalai Attila végig a pályán volt.
1. Lig (másodosztály)
Tuzlaspor–Pendikspor 1–1
Pendikspor: Nikolics Nemanja kezdett, a 67. percben lecserélték, Ugrai Roland nem volt a keretben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik