B. Á. 2021.05.24 12:40 Frissítve: 2021.05.24 13:02

Légiósok: Gyurcsó Ádám távozik az NK Osijektől – hivatalos

A horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban ezüstérmes NK Osijek a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy négy játékos – köztük Gyurcsó Ádám – a következő idényt már nem az eszékiek futballistájaként kezdi meg.

Elköszöntek Gyurcsó Ádámtól (Fotó: NK Osijek)

 

A 30 éves magyar válogatott, az Eb-keretből kimaradó szélső azt követően szerződött Eszékre, hogy februárban felbontotta a szerződését a Hajduk Splittel. Gyurcsó a rendszeres játéklehetőség reményében, az eszéki vezetőedző kérésére szerződött a rivális csapathoz, ám a tavaszi szezonban mindössze az utolsó négy fordulóban lépett pályára.

„Az edzésmunkámmal is elégedettek voltak, az edző sem mondott semmi rosszat a játékomra, azt viszont világossá tette, hogy abban a rendszerben, amelyben jelenleg játszik a csapat, nincs lehetőség arra, hogy folyamatosan pályára lépjek”mondta korábban Gyurcsó, hozzátéve, hogy az átigazolása után ő is elkapta a koronavírus-fertőzést, ezért néhány hét kiesett a felkészüléséből, és a tervezettnél később tudott csatlakozni a kerethez.

„Itt lejár a szerződésem, és nem is tudom elképzelni, hogy hosszabb távon maradjak. A nyár folyamán szeretném a lehető legjobb megoldást megtalálni, és bár kapkodni nem akarok, túl későn sem szeretnék döntést hozni, mert nem mindegy, hogy mikor tudok csatlakozni egy csapathoz a felkészülési időszakban.”

Gyurcsót és a három távozót megajándékozta az NK Osijek az idényzáró előtt, mindannyian egy-egy aláírt mezt és képet kaptak.

2021.08.20 22:13:50

Légiósok MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Az ok egyszerű: pedagógia.

2021.07.27 04:15:25

Légiósok BODNÁR ZALÁN (Split)

Helyszíni riport a horvát bajnokság fergeteges hangulatú Hajduk Split–NK Osijek rangadójáról.

2021.05.19 08:35:18

Légiósok BABJÁK BENCE

Jesse Marsch megmondta: a magyar kapus nem mehet sehova – a Leipzig minden ajánlatra ráígért.