Légiósok: edzője szerint Kádár súlyos sérülést szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.16. 09:17
null
Edzője szerint Kádár Tamás súlyos sérülést szenvedett (Fotó: ill.in.ua)
A Dinamo Kijev vezetőedzője rossz híreket osztott meg Kádár Tamás sérülésével kapcsolatban.

 

Mint ismert, a magyar válogatott védő a csütörtök esti, Lazio elleni Európa-liga-visszavágón (0–2) szenvedett combsérülést, ami miatt a 45. percben le is kellett cserélni.

Aljakszandr Hackevics, az ukránok vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón aggasztó híreket osztott meg Kádár Tamás állapotáról.

„Sajnos nagy veszteség érte a csapatot. Kádár sérülése súlyosnak tűnik. A combja hátsó részében erős szúrást érzett. Hogy pontosan mennyit kell kihagynia, még nem tudjuk, de a sérülése súlyos” – mondta el a szakember a kiesés után.

Kádár így vélhetően nem lesz ott a magyar válogatott soron következő két – Kazahsztán (március 23.) és Skócia (március 27.) – felkészülési mérkőzésén.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Atlético Madrid (spanyol) 1–5
(Rybus 20., ill. Á. Correa 16., Saúl 47., F. Torres 65., 70., Griezmann 85.)
Továbbjutott: az Atlético Madrid, kettős győzelemmel, 8–1-es összesítéssel.
Dinamo Kijev (ukrán)–Lazio (olasz) 0–2 (Lucas Leiva 23., De Vrij 83.)
Továbbjutott: a Lazio, 4–2-es összesítéssel
Zenit (orosz)–RB Leipzig (német) 1–1 (Driussi 45+1., ill. Augustin 22.)
Továbbjutott: az RB Leipzig, 3–2-es összesítéssel
Athletic Bilbao (spanyol)–Olympique Marseille (francia) 1–2 (I. Williams 74., ill. Payet 38. – 11-esből, Ocampos 52.)
Továbbjutott: a Marseille, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel
Viktoria Plzen (cseh)–Sporting CP (portugál) 2–1 (Bakos 6., 65., ill. Battaglia 105+2.) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Sporting CP, 3–2-es összesítéssel
Olympique Lyon (francia)–CSZKA Moszkva (orosz) 2–3 (Cornet 58., Díaz 71., ill. Golovin 39., Musa 60., Wernbloom 65.)
Továbbjutott: a CSZKA Moszkva, 3–3-mal, idegenben szerzett több góllal
Red Bull Salzburg (osztrák)–Borussia Dortmund (német) 0–0
Továbbjutott: a Red Bull Salzburg, 2–1-es összesítéssel
Arsenal (angol)–AC Milan (olasz) 3–1 (Welbeck 39., 86. – az elsőt 11-esből, G. Xhaka 71., ill. Calhanoglu 36.)
Továbbjutott:
az Arsenal, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
17 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50
Ezek is érdekelhetik