Légiósok: Callum Styles a Millwallba került kölcsönbe – hivatalos

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 13:07
null
Callum Styles a Millwall FC-ben folytatja (Fotó: millwallfc.co.uk)
Hivatalos oldalán jelentette be az angol másodosztályban (Championship) szereplő Millwall FC, hogy a 2022–2023-as idényre kölcsönvette a Barnsleytól Callum Stylest.

 

Az átigazolási időszak utolsó napján szerezte meg a Millwall FC a magyar válogatott játékosát, Callum Stylest, aki kölcsönben folytatja az angol másodosztályú klubnál. A 22 éves labdarúgó a londoni együttes nyolcadik érkezője a nyáron.

Styles a Bury csapatában debütált a felnőttek között 16 évesen. 2018 nyarán igazolt a Barnsleyhoz,amelyben karrierje során eddig 129 alkalommal lépett pályára, tíz gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki. Legutóbbi ligameccsén is betalált, az Ipswich Town kapuját vette be a 2–2-re végződő találkozón.

Emellett a Barnsley közleményében bejelentette, hogy Styles 2025-ig hosszabbított a klubbal, így a kölcsön lejárta után visszatér a harmadosztályú együtteshez.

A középpályásként és bal oldali szárnyvédőként is bevethető játékos márciusban debütált a magyar válogatottban, Marco Rossi szövetségi kapitány a Szerbia elleni találkozón cserélte be a 70. percben. Kezdőként lépett pályára a nemzeti csapat legutóbbi két meccsén, az 1–1-re végződő németek elleni összecsapáson, valamint az angliai 4–0-s győzelem során is.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik