Aranyat ért a hibátlan lövészet Botnnak

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.02.10. 15:28
Elhunyt csapattársára is emlékezett Johan-Olav Botn a győzelme után (Fotó: Getty Images)
A sílövők férfi 20 km-es egyéni indítású versenyét rendezték meg a milánói-cortinai olimpia keddi versenynapján. A győzelmet Johan-Olav Botn szerezte meg a francia Éric Perrot és a szintén norvég Sturla Holm Laegreid előtt.

Nagy kérdés volt, hogy az idényt három győzelemmel indító, de azok után, hogy rátalált csapattársa, Sivert Guttorm Bakken holttestére, erősen visszaeső Johan-Olav Botn melyik arcát mutatja a 20 kilométeres versenyen. A norvég lassabb volt ugyan Perrot-nál és Laegreidnél is, azonban mind a húsz lövése hibátlan lett. 

A legutolsó sorozatot követően 11 másodperc volt az előnye az egyszer hibázó franciánál, azaz elég szorosnak tűnt a vége, azonban a hátralévő 4 kilométeren kiderült, hogy nem is annyira lassú, mint inkább megfontolt volt az addigi futása, mert az előny nemhogy csökkent, hanem nőtt, s végül 15 másodperccel előzte meg Perrot-t. A célba érve pedig az égre mutatva nem felejtkezett el elhunyt csapattársáról sem, aki talán odaátról vezette az ujját a lövészetek során.

A versenynap további eseményeiről ide kattintva olvashatnak!

TÉLI OLIMPIA, MILÁNÓ-CORTINA 2026
SÍLÖVÉSZET
Férfi 20 km
1. Johan-Olav Botn (Norvégia) 51:31.5 perc (0 lövőhiba)
2. Eric Perrot (Franciaország) 51:46.3 (1)
3. Sturla Holm Laegreid (Norvégia) 52:19.8 (1)
4. Olli Hiidensalo (Finnország) 53:01.2 (0)
5. Philipp Nawrath (Németország) 53:03.0 (1)
6. Tommaso Giacomel (Olaszország) 53:59 (3)

 

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
10 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Szlovén elnöke van a sílövők világszövetségének

Téli sportok
2026.09.19. 11:51

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38