Légiósok: Akkor kell bizonyítani, amikor lehetőség nyílik rá – Ádám Martin

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.10.21. 09:30
null
Martin Ádám, who was signed in the summer, started the season by winning the league in South Korea (Photo: Ulsan Hyundai)
Pályafutása során először lett bajnok Ádám Martin. Az Ulszan Hyundai támadója a mesébe illő hónapokról, létfontosságú góljairól és az ünneplésről is beszélt lapunknak.    

 

– Vasárnap óta vallhatja magát bajnoknak. Hogyan telnek egy újdonsült aranyérmes napjai Dél-Koreában?
– Köszönöm, kellemesen – felelte a Nemzeti Sport megkeresésére Ádám Martin, az Ulszan Hyundai 27 éves, nyolcszoros magyar válogatott csatára. – Miután eldőlt, hogy az utolsó fordulóban már tét nélkül léphetünk pályára, kaptunk három szabadnapot, csütörtök reggel kellett először edzésre jelentkeznünk. Jó volt kikapcsolódni, a családdal mentünk erre-arra, Ulszanban ugyanis rengeteg a látnivaló. Amit eddig elmulasztottunk a feszített menetrend miatt, igyekeztünk pótolni. Jók ezek a szabadnapok, csak egy gond van velük: gyorsan eltelnek.

– Ha azt mondom, az elmúlt hónapokban minden úgy történt önnel, mint a mesében, egyetért?
– Teljes mértékben. Sőt, nemcsak az utóbbi hónapokban, hanem az elmúlt másfél évben. Pakson nagyszerű csapat tagja voltam, jól ment a játék, gólkirály lettem. Időközben bekerültem a válogatottba, szerintem nem okoztam csalódást, július óta pedig Dél-Koreában íródik tovább ez a valóban meseszerű történet. Arra ugyanakkor ügyelek, hogy a sikerek ne szédítsenek meg, próbálok ezen az úton továbbmenni, mert úgy tűnik, jó irányba visz.

Papp Gábor, Ádám Martin menedzsere, a Junik Management ügyvezető igazgatója
Ádám Martin talán még annál is jobban teljesített az elmúlt négy hónapban, mint várták. Az Ulszan vezetőedzője rendszeresen rotálja a kezdőt, s ha a kispadról száll be, akkor is hozzá tud tenni csapata futballjához, gólokkal, gólpasszokkal segíti együttesét. Nem esünk kétségbe azért, mert nem játssza végig a meccseit, azt gondoljuk, a tavasszal már a játékpercek száma is rendben lesz. Ráadásul most következik egy hosszú felkészülés, amelyet már ő is végig tud csinálni a csapattal. Mindenesetre azzal, amit a rájátszásban mutatott, mindenkinek egyértelművé vált, lehet rá számítani, ha góllövésről van szó.

– Kijelenthető, hogy azért igazolt Ulszanba, amiben mostanság része volt?
– Minden úgy alakult, ahogyan reméltem, talán még jobban is. Attól nem féltem, hogy a gólokkal adós maradok, de azt nem gondoltam volna, hogy a beilleszkedés ilyen gyorsan megy, noha nem vagyok betojós gyerek... Az első gólomra szerencsére nem kellett sokat várni, ráadásul jött vele az első gólpassz, és ez sokat segített abban, hogy hamar megtaláljam a helyem a csapatban. Örülök, hogy a jó formámat végig megőriztem, akár kezdőként, akár csereként kaptam bizalmat, éltem vele.

– Nem volt ez másként múlt héten vasárnap a Kangvon ellen sem. Mielőtt Hong Mjung Bo vezetőedző a hatvanhetedik percben beállította, mit kért öntől? Netán azt, hogy adjon egy gólpasszt és szerezzen egy gólt?
– Nyilván azzal a szándékkal küldött be, hogy segítsek a csapatnak. Az ellenfél éppen azt megelőzően szerzett vezetést, miközben nekünk legalább egy pontra szükségünk volt az elsőség biztosításához. Szerintem így is, úgy is beálltam volna, utólag persze jól néz ki, hogy miután pályára léptem, megfordítottuk a meccs állását. Egyébként nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak, hogy kezdő vagyok vagy csere, mivel háromnaponta követték egymást a meccsek, a szakmai stáb érthetően rotált. A szemem előtt csak az lebegett, hogy hozzá tudjak tenni a csapat játékához. Egyszerű ez: akkor kell bizonyítani, amikor lehetőség nyílik rá.

– Az aranyat érő gólnál mellkassal juttatta a labdát a kapuba. Volt már valaha eredményes ily módon?
– Korábban még soha, de a lényeg, hogy bement. Nagyon boldog voltam a lefújást követően – és vagyok még most is! Mindamellett a bajnokságot nem azon a meccsen nyertük meg, hanem egy héttel azelőtt, a Csonbuk ellen. Valójában az a mérkőzés döntött az aranyról, annak behúzásával tettünk szert nyolcpontos, mint azóta kiderült, behozhatatlan előnyre.

– Csupán miheztartás végett: a Csonbuk ellen is nulla egynél állt be. A vége ismert…
– Két gólt értem el a hosszabbításban, azzal győztünk kettő egyre, felejthetetlen élmény. Szóval, a bajnokság akkor dőlt el, a Kangvon ellen csak felkerült a hab a tortára.

– Volt buli a hazafelé tartó úton?
– Nyomtuk, persze. Van, amikor vonattal, máskor busszal utazunk az idegenbeli meccsre, ezúttal busszal mentünk. Több mint öt óra alatt értünk vissza Ulszanba, menet közben be kellett vásárolnunk egy-két boltban, hogy ne legyen unalmas az út...

– Tizenhét év után lett újra bajnok az Ulszan. Mit jelent a klubnak ez a diadal?
– Nagyon sokat! Tizenhét év azért hosszú idő, sokakon érződött, ki vannak éhezve a sikerre. Ez némi feszültséggel is párosult, főleg amikor a tetemes előnyünk fogyni kezdett. Az Ulszan tavaly az utolsó fordulóban bukta el a bajnoki címet, egyesek attól tartottak, a történelem ismétli önmagát. Ezért is volt mindennél fontosabb, hogy amikor már csak öt pont előnyünk volt a Csonbukkal szemben, legyőzzük. Azokban a napokban mi, légiósok kevésbé voltunk idegesek, mint a hazai játékosok, igyekeztünk nyugtatni őket.

– Pályafutása során először lett bajnok. Csúcs ez az érzés?
– Jó érzés, az biztos. Az is az lesz, amikor vasárnap átvehetem az érmet és magasba emelhetem a trófeát a családom szeme láttára. Nagyon várom azt a pillanatot!

– Addig is készítsünk számvetést: az eddigi tizenhárom bajnoki meccsén kilenc gól és három gólpassz a mérlege. Nem rossz, ugye?
– Nem, de – ahogy mondani szoktam – nem pörgöm túl. Igyekszem tartani ezt a szintet, dolgozom becsülettel, meglátjuk, mi sül ki belőle.

– Kitört a futball-láz Ulszanban?
– Bizony ám! Amikor megérkeztem, hét-nyolcezren jártak ki a meccsekre, de minél közelebb kerültünk a bajnokság megnyeréséhez, úgy emelkedett a nézőszám, a Csonbuk ellen húszezernél is többen váltottak jegyet. Tudni kell, errefelé a két klub rivalizálása olyan, mint Spanyolországban a Barcelonáé és a Real Madridé – ezek után el lehet képzelni, milyen hangulat uralkodott, amikor a bajnoki döntőnek minősülő csatában legyőztük legfőbb vetélytársunkat. A drukkereink egyébként is fantasztikusak, már-már őrültek. Nagyon megszerettem őket is.

– Jól láttam a felvételeken, hogy legutóbb egy magyar zászló is lobogott a lelátón?
– Ó, már az elejétől fogva. Egy kisgyerek lengeti, örülök, amikor látom.

– Nincs más hátra, mint a vasárnapi, Csedzsu United elleni gála?
– Csodálatos lesz hazai pályán, telt ház előtt ünnepelni. Noha van, akinek ilyenkor púp a hátán még egy meccs, mi szeretnénk méltóképpen, vagyis győzelemmel zárni az idényt. Úgy lenne igazán szép és kerek ez a történet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik