BORSOS LÁSZLÓ 2021.04.15 09:28 Frissítve: 2021.04.15 10:16

Légiósok: a válogatott védő még nem tudja, hosszabbít-e klubjával

Kecskés Ákos sérülése a múlté, továbbra is meghatározó szerepet tölt be a Luganóban, ám egyelőre nem tudja, hosszabbít-e az egyesülettel.

 

Kecskés Ákos dobogós helyezésre tör a Luganóval (Fotó: Getty Images)

Izgalmasan alakul a svájci élvonalbeli bajnokság. Bár a mezőnyből kiemelkedő Young Boys tetemes előnnyel vezet, a másodikat és az osztályozós, kilencedik helyezettet csupán kilenc pont választja el.

„Annyira kiélezett a küzdelem, hogy minden mérkőzés döntővel ér fel – mondta lapunknak Kecskés Ákos, a Lugano 25 éves belső védője. – Miután nincs nagy különbség az együttesek játékereje között, megjósolhatatlan a találkozók kimenetele. Örülünk, hogy elértük a negyven pontot, ami elegendő a biztos bennmaradáshoz, de hajt minket, hogy dobogón végezzünk.”

Egy gyengébb szérián már túl van a Lugano, a 10. és a 18. forduló között nyeretlen maradt, s visszacsúszott a 8. helyre, ám az utóbbi időben magára talált, s visszakapaszkodott a dobogó alsó fokára.

„Próbáltunk visszatérni ahhoz a játékhoz, amely évek óta jellemez minket – folytatta a hátvéd. – Alapvetően stabilan védekezünk, a második legkevesebb gólt kaptuk a bajnokságban, és elöl is jó játékosaink vannak, akik lendítenek a csapaton. Megvan a tudásunk a jó eredmények eléréséhez, az utóbbi fordulókban ezt bizonyítjuk is. Legutóbb a bajnokság legjobb formáját mutató Lausanne-t győztük le otthon egy-nullára.”

A Lugano tehát jól teljesít, noha kedden kiesett a Svájci Kupa negyeddöntőjében, a Luzern búcsúztatta hosszabbítás után (1–2) – Kecskés Ákost ezúttal pihentette edzője. Vajon miként értékeli saját teljesítményét az egyszeres válogatott középhátvéd? Helyzetéről sokat elárul, hogy a klub 31 tétmérkőzéséből 28-on játszott, mindannyiszor kezdőként, továbbá az is beszédes, hogy bár Reto Ziegler személyében rutinos válogatott játékos érkezett a télen a védelem tengelyébe, a magyar bekk helye biztosnak tűnik, nem került ki a kezdő tizenegyből.

FIZETNÉNEK HOLENDER FILIPÉRT

Kecskés Ákos helyzete bizonytalan, a Lugano másik magyarjának jövője ugyanakkor eldőlhet. A szerb Partizannál kölcsönben szereplő Holender Filippel elégedett a szakmai stáb, a Szrbija Danasz portál pedig úgy tudja, a klub érvényesítené opciós jogát, és az idény végén 450 ezer euróért megszerezné a svájciaktól. A 14-szeres válogatott magyar támadó nagyszerűen teljesít, a szerb élvonalban 19 mérkőzésen hét gólt szerzett és négy gólpasszt adott.

„A válogatott szünet előtti fordulóban a Basel ellen kisebb sérülést szenvedtem, addig kimondottan jól ment a játék, a visszatérésem után bele kellett lendülnöm, vissza kellett nyernem az önbizalmamat. Az izomfájdalmam már a múlté, a legutóbbi bajnoki meccsen, a Lausanne ellen jó teljesítményt nyújtottam. Remélem, visszanyertem a formámat, s kitart a hátralévő nyolc bajnokin. Hogy az idény végeztével miként alakul a sorsom, egyelőre nem tudom. A szerződésemmel kapcsolatban nincs konkrétum, tárgyalok a klubbal a hosszabbításról. Jó lenne ismét az európai porondon játszani, két évvel ezelőtt óriási élmény volt a Európa-ligában futballozni. Szeretnék előrelépni, de ha itt maradok, és újra az El-ben szerepelhetünk, az is elfogadható forgatókönyv számomra. Nincs olyan bajnokság, amelybe kimondottan vágynék. Modern labdarúgóként mindenféle játékstílushoz és rendszerhez tudnom kell alkalmazkodni. Viszont szeretnék bekerülni a válogatott Eb-keretébe, azon vagyok, hogy a teljesítményemmel kiérdemeljem Marco Rossi szövetségi kapitány bizalmát.”

A TÍZCSAPATOS SVÁJCI SUPER LEAGUE ÉLCSOPORTJA 28 FORDULÓ UTÁN
1. Young Boys 63 pont, 2. Servette 41, 3. Lugano 40, 4. Basel 39, 5. Lausanne 37, 6. FC Zürich 34

2021.04.26 17:30:33

Légiósok MILITÁR IVÁN

Miért van szüksége az RB Leipzignek Willi Orbánra és mit adhat ő a magyar válogatottnak? Elemzés.

2021.04.25 16:07:10

Légiósok H. Á.

Magyar játékosai nélkül játszott gól nélküli döntetlent az NK Osijek a Rijeka vendégeként.