Légiósok: a távozók közé sorolják a magyar kapust

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.05. 10:10
A Nemzeti Sport Online belga forrásokból úgy értesült, hogy Köteles László hét év után távozhat az élvonalbeli Genk labdarúgócsapatától.

A 31 éves Köteles László decemberben a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogyan szorult ki a Genk kezdőjéből, azóta pedig nem is került vissza. November végéig 16 meccsen védett ebben az idényben, utána viszont már egyetlen bajnokin sem játszott.

A transfermarkt.de szerint ugyan még 2019-ig szerződés köti a klubhoz, de a voetbalbelgie.be átigazolásfigyelője már a távozók között említi. A Nemzeti Sport Online más belga forrásból is úgy értesült, hogy a Genk kapust keres, Köteles távozhat.

A Genket 2009 óta szolgáló légióst telefonon értük el.

„Szóbeszédek mindig vannak, de engem senki sem keresett meg ezzel kapcsolatban a klubtól. 2019-ig szerződésem van, nem tudok arról, hogy távoznom kellene” – reagált Köteles László a hírre.

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
6 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
10 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik