P. K. 2021.05.03 09:47 Frissítve: 2021.05.05 10:02

Légióskörkép: magyar edzőjével másodszor nyert a DAC; Holman-gólpassz

Nem zártak igazán jó hetet a külföldön futballozó magyar játékosok. Gólt egyikük sem szerzett, gólpasszig is csak a pozsonyi Slovanban szereplő Holman Dávid jutott el a Szlovák Kupában, ráadásul olyan játékosok is a kispadra szorultak, akik korábban állandó kezdőnek számítottak csapatukban.Viszont Németh Antal megbízott vezetőedző irányításával egymás után másodszor nyert a DAC.  Vadócz Krisztián bemutatkozott új csapatában.

Kettőből kettő – a Zlaté Moravce után az MSK Zilinát is legyőzte a DAC Németh Antal irányításával (Fotó: DAC1904.sk)

 

Érdekesen alakulnak a válogatott kulcsemberének, Nagy Ádámnak a napjai Bristolban. A középpályás április 21. és 25. között egyénileg angliai pályafutásának legeredményesebb hetét zárta, hiszen a két meccsen egy gólt és két gólpasszt ért el. Igen ám, de a csapata mindkétszer kikapott, ami után legutóbb, a Millwall elleni, idegenbeli találkozón csak csere volt. A Bristol City így nélküle kapott négy gólt, amikor Nagy a 78. percben beállt, már kialakult a 4–1-es végeredmény. A Bristol március 13. óta nyertelen a bajnokságban, és ez idő alatt a múlt szombati volt a hatodik veresége (három döntetlen mellett).

A kezdőcsapatból szintén némileg talán váratlanul kimaradó magyar válogatott légiós Holender Filip volt, aki a Partizan újvidéki vendégjátéka során csak az 59. percben állt be a szerb élvonalban, az az FK Proleter ellen 3–1-re megnyert meccsen. Igaz, ebben annak is szerepe lehet, hogy a Partizan már biztosan nem lehet bajnok, de 2. helynél hátrébb sem csúszhat, így Alekszandar Sztanojevics vezetőedző pihentetheti kulcsembereit a bajnok Crvena zvezda elleni, május 25-i kupadöntőre.

Nem kezdett az AEL ellen 2–1-re megnyert bajnokin a ciprusi listavezető Omonia magyar válogatottja, Lang Ádám sem, aki a megelőző két bajnokit végigjátszotta, ezúttal 12 percre állt be. A svájci Lugano egyszeres magyar válogatott játékosa, Kecskés Ákos pedig sérülés miatt nem került be a keretbe az Zürich ellen 3–0-ra elveszített mérkőzésen.

Szlovákiában Holman Dávid csapata, a pozsonyi Slovan mindkét meccsén kezdő volt a múlt héten. A kupaelődöntő első meccsén, a Banská Bystrica ellen 3–0-ra megnyert találkozón 61 percet játszott, és az ő jobb oldali szabadrúgása után szerezte meg a vezetést a csapata – a remek beívelést Vernon De Marco fejelte a kapuba. Holmané volt az egyetlen gólpassz múlt héten a magyar légiósoktól, gólt pedig senki sem szerzett. Ugyanakkor a Solvan középpályásának sem volt tökéletes hete, ugyanis a bajnokságban vasárnap Nagyszombatban 3–0-ra kikaptak a pozsonyiak, Holman azt a meccset végigjátszotta. A Slovan így is hét ponttal vezeti a bajnokságot a DAC előtt, Holman 26 tétmeccsnél, 10 gólnál és hat gólpassznál jár ebben az idényben.

Holman gólpasszával indul a videó

A Bernd Storck leváltását követően a második meccsét is megnyerte a DAC a német szakember helyére ideiglenesen kinevezett addigi pályaedző, korábban a magyar U-válogatottaknál dolgozó Németh Antal irányításával. A csapat magyar válogatottjai közül csak Schäfer András játszott az MSK Zilina (Zsolna) ellen 2–1-re megnyert találkozón, amelyet Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, a DAC korábbi edzője is helyszínen tekintett meg.

Érdemes még kiemelni a múlt hétről, hogy az RB Leipzig Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a soraiban bejutott a Német Kupa döntőjébe a Werder Bremen elleni 2–1-es, hosszabbításban elért győzelemmel. Orbán a rendes játékidő hajrájában kapufát fejelt, Gulácsi pedig 90 perc alatt nem kapott gólt, csak a hosszabbításban.

Werder Bremen–Leipzig, összefoglalóWilli Orbán kapufája 1:03-nál látható

 

 

ÁPRILIS 26., HÉTFŐ

CIPRUS, 1. DIVISION
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ

Omonia Nicosia–AEL Limassol 2–1
Omonia: Lang Ádám a 78. percben csereként lépett pályára.

NÉMETORSZÁG, 2. BUNDESLIGA
31. FORDULÓ

20.30:
Darmstadt–Bochum 3–1
Bochum: Novothny Soma a 86. percben csereként lépett pályára.

OLASZORSZÁG, SERIE A
33. FORDULÓ

Torino–Napoli 0–2
Torino: Horváth Krisztofert nem nevezték.

PORTUGÁLIA, PRIMEIRA LIGA
29. FORDULÓ
20.00:
CD Nacional–Guimaraes 1–0
Nacional: Bobál Gergelyt nem nevezték. 
SEGUNDA LIGA
30. FORDULÓ 

Benfica B–Penafiel 2–2
Benfica B: Csoboth Kevin a 89. percben csereként lépett pályára, a 93. percben sárga lapot kapott

ÁPRILIS 27., KEDD

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 6. FORDULÓ
Hartberg–Altach 2–1
Altach: Bukta Csabát a szünetben cserélték be a második félidőre.
St. Pölten–Ried 0–0
St. Pölten: Majnovics Martint a 72. percben cserélték be; Ried: Borsos Filipet nem cserélték be.
2. LIGA
23. FORDULÓ (ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS)

Liefering–Austria Wien II 5–1
Liefering: Major Sámuelt a 74. percben cserélték be; Austria Wien II: Mester Csaba kezdett, a 77. percben lecserélték.

ÁPRILIS 28., SZERDA

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
38. FORDULÓ

Göztepe–Trabzonspor 1–1
Göztepe: Megyeri Balázs nem volt tagja a meccskeretnek.

ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK

KÍNA, SUPER LEAGUE
2. FORDULÓ

Csangcsun Jataj–Tiencsin Csinmen Tigers 0–0
Tigers: Kádár Tamás végig a pályán volt.

SZERBIA, SZUPERLIGA
34. FORDULÓ

Proleter–Partizan Beograd 1–3
Partizan: Holender Filip az 58. percben csereként lépett pályára.

SZLOVÁKIA, SZLOVÁK KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Slovan Bratislava–Banská Bystrica (II.) 3–0
Slovan: Holman Dávid gólpasszt adott, majd a 62. percben lecserélték.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
38. FORDULÓ
Alanyaspor–Fenerbahce 0–0
Fenerbahce: Szalai Attila végigjátszotta a találkozót.

ÁPRILIS 30., PÉNTEK

AUSZTRIA, 2. LIGA
26. FORDULÓ

Liefering–Dornbirn 3–2
Liefering: Major Sámuel az 51. percben állt be csereként.
Lafnitz–Austria Wien II 1–2
Austria Wien II: Mester Csaba kezdett, a 69. percben lecserélték.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
28. FORDULÓ

Slask Wroclaw–Zaglebie Lubin 0–0
Slask: Tamás Márk végigjátszotta a mérkőzést.

MÁJUS 1., SZOMBAT

ANGOL CHAMPIONSHIP
45. FORDULÓ
Millwall–Bristol City 4–1
Bristol: Nagy Ádám a 78. percben állt be.

AUSZTRIA, 2. LIGA
26. FORDULÓ

Austria Lustenau–Klagenfurt 0–2
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel nem volt a meccskeret tagja.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Real Salt Lake–Sporting Kansas City 3–1
Sporting: Sallói Dániel az 55. percben, 2–1-es hátrányban lépett pályára.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
31. FORDULÓ

Heracles–Venlo 4–0
Heracles: Szőke Adriánt nem cserélték be.

PORTUGÁLIA, PRIMEIRA LIGA
30. FORDULÓ
Sporting CP–CD Nacional 2–0
Nacional: Bobál Gergely a kispadról nézte végig a találkozót.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 7. FORDULÓ
DAC (Dunaszerdahely)–Zilina (Zsolna) 2–1
DAC: Schäfer András végigjátszotta a meccset; Kalmár Zsolt sérült; Vida Mátét nem nevezték a találkozóra. A csapatot ideiglenesen megbízott vezetőedzőként Németh Antal irányította.

MÁJUS 2., VASÁRNAP

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
32. FORDULÓ
NK Osijek–Varazdin 1–1
Osijek: Kleinheisler László végigjátszotta a meccset, Gyurcsó Ádám kispados volt.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
31. FORDULÓ 

Oliveirense–Benfica B 0–2
Benfica B: Csoboth Kevin a 79. percben állt be.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
32. FORDULÓ
Zürich–Lugano 3–0
Lugano: Kecskés Ákos nem volt a keretben.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 7. FORDULÓ
Trnava–Slovan Bratislava (Pozsony) 3–0
Slovan: Holman Dávid végigjátszotta a meccset.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
39. FORDULÓ

Antalyaspor–Göztepe 2–3
Göztepe: Megyeri Balázs nem volt a keretben.

URUGUAY, SZUPERKUPA
Club Nacional–Montevideo Wanderers 2–0
Wanderers: Vadócz Krisztián egygólos hátránynál, a 64. percben lépett pályára, ezzel bemutatkozott új csapatában.

MÁJUS 3., HÉTFŐ

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
28. FORDULÓ

15.00: Piast Gliwice–Podbeskidzie
Piast: Vida Kristopher; Podbeskidzie: Kocsis Gergő 

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
29. FORDULÓ (ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS)

18.00: Mainz–Hertha BSC
Mainz: Szalai Ádám

OLASZORSZÁG, SERIE A
34. FORDULÓ

20.45: Torino–Parma
Torino: Horváth Krisztofer; Parma: Balogh Botond, Kosznovszky Márk

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
39. FORDULÓ
15.00:
Kasimpasa–Alanyaspor
Kasimpasa: Varga Kevin
19.30: Fenerbahce–Erzurum
Fenerbahce: Szalai Attila  

A programban a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

2021.05.19 08:35:18

Légiósok BABJÁK BENCE

Jesse Marsch megmondta: a magyar kapus nem mehet sehova – a Leipzig minden ajánlatra ráígért.

2021.05.15 17:29:50

Légiósok R. Gy.

A kiesés elől tyúklépésben menekülő Lokomotiva keveset mutatott, meleg lesz az utolsó forduló.

2021.05.07 13:39:36

Légiósok MTI/B. A. B., H. D.

Információink szerint a klub történelmének egyik legmagasabb fizetését kínálták a kapusnak.

2021.04.26 17:30:33

Légiósok MILITÁR IVÁN

Miért van szüksége az RB Leipzignek Willi Orbánra és mit adhat ő a magyar válogatottnak? Elemzés.

2021.04.25 16:07:10

Légiósok H. Á.

Magyar játékosai nélkül játszott gól nélküli döntetlent az NK Osijek a Rijeka vendégeként.