Hertha: megindult az újabb hadjárat Dzsudzsákért – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.05.25. 08:34
null
A Dárdai Pál irányította Hertha, valamint a Hamburg is szerződtetné Dzsudzsák Balázst (Fotó: bursaspordabugun.com)
A török médiában ismét felvetődött a hír, hogy a Bundesligában szereplő Hertha Dzsudzsák Balázzsal erősítené meg a keretét, de a magyar válogatott támadót állítólag a Hamburg is vinné.

 

Mint azt a Bursasporda Bugün írja, a Dzsudzsákért folyó versenyben Dárdai Pál – a Hertha magyar vezetőedzője – személye fontos szerepet játszik, emiatt a berlini klub lépéselőnyben van a többi érdeklődővel szemben (a hírek szerint a Hamburg is szívesen látná a soraiban a szélsőt). A Hertha állítólag jelezte, hogy 2.5 millió eurót is kifizetne a 29 esztendős játékosért.

A 77-szeres válogatott támadó Berlinbe szerződése nem új keletű felvetés, 2015 nyarán már szóba került, ám Dzsudzsák akkor a Bursasporhoz igazolt.

A hírportál továbbá azt is megemlíti, hogy a Hertha először a japán Hoszogai Hadzsimére – akit a németek 2015-ben kölcsönadtak a Bursaspornak – szerette volna elcserélni Dzsudzsák Balázs játékjogát, ám Recep Bölükbasi, a török gárda elnöke elutasította az ötletet.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
7 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59
Ezek is érdekelhetik