K. Zs. 2021.07.05 11:34 Frissítve: 2021.07.05 12:46

Görögország: magyar ajánlata van a hazavágyó játékosnak

A görög labdarúgó-bajnokság élvonalából kieső AEL Larissza a honlapján bejelentette, hogy kapusa, Nagy Gergely magyar klubtól kapott ajánlatot.

Nagy Gergely még NB I-es időszakában (Fotó: Szabó Miklós)

 

A görög klubbal kapcsolatban több átigazolási pletyka jelent meg a helyi sajtóban a napokban, ezért a vezetőség szükségét érezte, hogy a klubhonlapon közleményben reagáljon: minden játékosával élő szerződése van, senkit sem enged el, csak ha megfelelő árajánlatot kap.

A közlemény szerint Nagy Gergely esetében lehet még változás. A görög klub szerint a magyar kapus először családi okokból kérte szerződése felbontását, mondván szeretne hazatérni, de ez nem volt elég meggyőző érv az AEL vezetősége számára. Másodjára a játékos már ajánlattal érkezett egy meg nem nevezett magyar klubtól, amely 150 ezer eurót szánna a játékjoga felének megvásárlására – pillanatnyilag az AEL vezetői tanulmányozzák ezt a lehetőséget.

A görög klub közleménye arra a klubra utal, amelyiktől a kapust megszerezték 2020 elején. Az átigazolásokban mértékadónak számító Transfermarkt adatai szerint Nagy szabadon igazolható játékosként került a görög csapathoz, előtte a Paksi FC, azt megelőzően pedig a Vasas játékosa volt.

Úgy tudjuk, a Vasasnál korábban valóban szóba került a játékos szerződtetése, de annak már fél éve, és ajánlatot akkor sem tettek érte, viszont arra van esély, hogy ismét Pakson játsszon, de nem akkora összegért, amennyit a közlemény említ – még folynak a tárgyalások a részletekről.

Nagy Gergely nemrégiben a Nemzeti Sportnak elmondta: jól érezte magát a görög élvonalban, de a másodosztályba nem szívesen követné csapatát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Kinyik Ákos (DVSC, szabadon igazolhatóként), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd), Pethő Bence (Budaörs), Simon Barnabás (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Forgács Dávid (Szentlőrinc)?, Kelemen Dávid (FK Csíkszereda – Románia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Görög Gergő, Gyurkits Gergő, Kovács Flórián, Kovács László, Pesti Zoltán
Kiszemeltek: Nagy Gergely (AEL Larissza – Görögország)
Távozók: Holczer Ádám (Tiszakécske), Vági András (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tamás Olivér (Mol Fehérvár)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

2022.11.13 14:46:31

Légiósok nemzetisport.hu

Utolsó idei bajnokijukon az eszékiek a várakozásoknak megfelelően hozták a kötelező győzelmet.

2022.11.05 16:51:51

Légiósok nemzetisport.hu

Az eszékiek helyzetig is alig jutottak el a Hajduk otthonában, amely Lovrencsics Gergő nélkül győzött 3–1-re.

2022.10.09 23:55:11

Légiósok nemzetisport.hu

ALAPVONAL.Felötlik bennem, mi lenne, ha a játékból az ellenfél durvasága miatt hosszú távra kieső futballisták, ha már a büntetőjogot kénytelenek mellőzni, polgári pert indítanának. A Ptk. 339.§-a alapján, hiszen alapesetben, »aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni«.

2022.10.08 21:38:35

Légiósok nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Megtette, amire csak azok képesek, akik bíznak magukban.