Edzősors: volt FTC-s lett Bölöni segítője a Panathinaikosznál

V. GY.V. GY.
2020.10.23. 19:44
null
Ifjabb Szergej Kuznyecov, Bölöni László új segítője (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Eldőlt, hogy az ukrán-magyar állampolgárságú ifjabb Szergej Kuznyecov lesz Bölöni László segítője a görög Panathinaikosznál.

 

A hétfőn munkába álló magyar trénernem sokat gondolkodott azon, hogy kiket válasszon maga mellé. Így aztán pénteken már be is mutatták a klub irányítói a csapatnak a 38 éves Szergej Kuznyecovot, akinek az édesapja annak idején a Ferencváros Bajnokok Ligájában szereplő csapatának is tagja volt.

Az ifjú Kuznyecov a Ferencvárosban kezdett el futballozni, sőt, a felnőttcsapatban is bemutatkozhatott, kilenc mérkőzésen négy gólig jutott. Aztán messze sodorta az élet, Ukrajnában és Oroszországban is játszott, ám viszonylag korán edzőségre adta a fejét. Két évvel ezelőtt előbb az Arszenal Tula segédedzője volt, majd követte mesterét a Szpartak Moszkvához, ahol előbb szintén pályaedző volt, majd Oleg Kononov vezetőedző menesztése után néhány meccsen megbízott edzőként is irányította a csapatot. Most pedig a nagy múltú görög Panathinaikosznál vállalt munkát.

„Év elején ismertem meg Bölöni Lászlót, egy hétig részt vehettem az Antwerp téli felkészülésén januárban. Nagyon sokat tanultam a magyar szakembertől, s amikor elváltunk, közöltem vele, ha lehetőség nyílna rá, szívesen lennék a segítője. Most eljött a pillanat, nagy örömömre szolgál, hogy Bölöni László másodedzője lehetek” – mondta a tréner a Nemzeti Sport érdeklődésére.

Legfrissebb hírek

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
9 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 22:36

Vas Gábor öngólja után Böde gyönyörű gólt lőtt, de kikapott a Paks

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 22:00

Paks: Szalai József az előretolt ék a Panathinaikosz ellen – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:00

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
2026.07.22. 19:54

Balogh Balázs: Jó meccset akarunk játszani a Panathinaikosszal!

Európa-konferencialiga
2026.07.22. 11:08

Görögország: a Panathinaikosz elköszönt Rafa Beníteztől

Minden más foci
2026.05.22. 20:42

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.13. 23:45