Bursaspor: faragnának a költségeken, Dzsudzsákot is érintheti – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.02.11. 11:34
null
Dzsudzsák Balázs klubja állítólag faragna a játékosok bérköltségén (Fotó: bursaspor.org.tr)
Török lapértesülések szerint a Bursaspor javítani szeretne a költségvetési mérlegén, ezért faragna a vezetőség és a csapat bérköltségein, ami különösképp érinthet három kiemelkedő fizetésű játékost, Tom De Suttert, Bakaye Traorét és Dzsudzsák Balázst, akiktől adott esetben meg is válhat a klub.

 

A sporyorum.com.tr beszámolója szerint Hamza Hamzaoglu vezetőedző már beszélt is a lehetséges (nem) folytatásról a belga De Sutterrel és a mali válogatott Traoréval, s Dzsudzsák fizetéséről is tárgyalásokat kezdeményeznének (azok után, hogy a közelmúltban voltak csúszások a kifizetésekben). A futballisták iránt állítólag Kínából és Katarból is van érdeklődés.

A cikk listába szedi a játékosok teljesítményét. A lap forrásai szerint egymillió eurót kereső Traoré csupán két meccsen (166 perc) szerepelt a bajnokságban és 2017-ben jár le a szerződése, a hasonló bérrel rendelkező De Sutter kontraktusa 2018-ig szól és 10 meccsen (342 perc) lépett pályára, míg az éves szinten 1.7 millió eurót zsebre tévő Dzsudzsák 17 bajnokin lépett pályára (1457 perc), a nevezettek közül egyedül ő szerzett gólt (3), a klubbal kötött megállapodása pedig 2019-ben jár le.

A három labdarúgó együttesen 68.5 millió török lírájába (20.76 millió euró; 6.5 milliárd forint) kerülne a Bursaspornak, ha a szerződésüket nem szüntetik meg időközben, ám a klubnál úgy vélik, a csapatra fordított kiadások nincsenek arányban az elért eredményekkel.

A Nemzeti Sport Online megkereste Dzsudzsák Balázs menedzsmentjét, és a Stars and Friends ügynökségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem tárgyalnak a klubbal fizetéscsökkentésről, s nem is volt erre irányuló kérése a Bursaspornak.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50
Ezek is érdekelhetik