Al-Ain: volt eindhoveni klubtárs kapja meg Dzsudzsák mezszámát?

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 13:16
null
Dzsudzsák Balázs és Jeremain Lens közös gólöröme egy 2010-es európai kupamérkőzésen (Fotó: AFP)
Korábbi eindhoveni csapattársa, Jeremain Lens lehet Dzsudzsák Balázs utódja az arab emírségekbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő al-Ainnál – jelezték kedden török források.

 

Többek között a Fotomac beszámolója szerint Jeremain Lens közel áll az egyezséghez a dubai csapattal, állítólag már a 10-es mezt is felajánlották neki – azt, amelyikben februártól Dzsudzsák Balázs játszott az idény koronavírus-járvány miatti megszakadásáig.

Nemrégiben megírtuk, hogy a hírek szerint Pedro Emanuel vezetőedző javasolta az arab klub vezetőségének: a magyar légiós helyett igazoljanak egy olyan szélsőt, aki mindkét oldalon bevethető – ő lenne ezek szerint Lens.

A holland játékos 2017-ben került a Besiktashoz, és bár a szerződése még két évig érvényes, klubja megválna tőle – egyrészt, mert adós maradt a jó játékkal, másrészt mert nagyon magas a fizetése, ami a járványhelyzet okozta gazdasági nehézségek közepette nagy teher a menedzsmentnek.

Az isztambuliak eddig nem tudtak megegyezni vele a fizetéscsökkentésről, a kapcsolat megromlott, így a játékos számára is előnyös lehet a klubváltás.

Ha Dzsudzsák valóban távozik, Lens pedig érkezik, az pikáns váltás lenne, hiszen a 2010–2011-es idényben Dzsudzsák és Lens nagyszerű szélső párost alkotott a PSV-nél, ahogyan erről egy régi-régi hírünk is tanúskodik.

További érdekesség, hogy a 32 éves Lens 34 válogatott meccsének nyolc gólja közül hármat a mieink ellen szerzett – és amely meccseken ő betalált (8–1 és 4–1 a javukra), azokon a magyar gól Dzsudzsák nevéhez fűződött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik