Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

K. Zs.K. Zs.
2026.03.20. 10:07
null
Zvonimir Boban is kivételes tehetségnek tartja Szoboszlai Dominikot (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik az utóbbi napokban sok méltatást kapott, többek között a liverpooli legenda, Steven Gerrard is dicsérte őt, és szépen beszélt róla az olasz Sky szakértőjeként Zvonimir Boban is, aki néhány évvel ezelőtt szívesen szerződtette volna a magyar labdarúgót akkori klubjához, a Milanhoz.

Zvonimir Boban a Liverpool–Galatasaray BL-mérkőzés (4–0) televíziós szakértője volt, ami lehetőséget teremtett neki, hogy felidézze: már 2020-ban látta a Szoboszlai Dominik játékában rejlő lehetőségeket.

„Szoboszlai a Salzburgban és a magyar válogatottban is a tízes poszton kezdte a pályafutását, a csatár mögött játszott – idézte Boban szavait a Sky alapján mások mellett az acmilan.hu. – Ez azonban elég problémás pozíció. Nem rendelkezett elég sebességgel és az egy egy elleni játékhoz szükséges képességekkel ahhoz, hogy igazi tízes váljon belőle. Az egyáltalán nem az ő stílusa volt. Mostanra viszont már teljes mértékben nyolcassá érett, ami az egyetlen logikus lépés volt ahhoz, hogy bajnokká váljon a pályán. Rendkívüli tehetség, úgy átlátja a játékot és olyan finom labdakezelési technikával bír, amilyennel a világon csak nagyon kevesen.”

A Milan labdarúgójaként Bajnokok Ligáját, a horvát válogatott tagjaként világbajnoki bronzérmet nyerő Boban korábban felelevenítette, hogy bár Szoboszlaival és ügynökével megegyeztek 2020 telén, a Salzburg ellenállása miatt meghiúsult a játékos olaszországi szerződtetése, és mire a tervek szerint nyáron visszatérhettek volna a témára, ő már nem állt a Milan alkalmazásában – erről itt írtunk.

 

 

Legfrissebb hírek

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
19 órája

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:12

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
Tegnap, 8:34

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2026.11.02. 16:32

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2026.11.02. 13:15

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16