Meggondolta magát a svéd klub Schön Szabolcs kölcsönvétele ügyében

K. Zs.K. Zs.
2025.08.11. 12:22
null
Úgy tűnik, Schön Szabolcs egyelőre a Bolton szerelésében marad (Fotó: Getty Images)
Svédországi lapértesülés szerint hiába kötötték meg az egyezséget, Schön Szabolcs mégsem lesz az élvonalbeli AIK labdarúgója.

A Csakfoci szúrta ki az Expressen hétfői információját, amely szerint az AIK kihátrált az ügyletből – az okok közül egyet nevezett meg a svéd lap: Mikkjal Thomassen, a stockholmi csapat vezetőedzője meggondolta magát.

Mint beszámoltunk róla, az AIK balhátvédet, egyben gyors megoldást keres, így került  a képbe az angol harmadosztályú Bolton Wanderers ezen a poszton is bevethető magyar légiósa.

Ugyancsak az Expressen értesülése volt, hogy az AIK és a Bolton megegyezett a játékos kölcsönadásáról, sőt Schön is rábólintott a személyes feltételekre.

A Csongvai Áron személyében egy magyar labdarúgót már foglalkoztató AIK 19 forduló után a svéd bajnokság negyedik helyén áll, a Konferencialigában pedig az ETO FC vendége lesz csütörtökön – egygólos előnnyel érkezik Győrbe.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
22 órája

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
Tegnap, 9:50

Tekintse meg Csongvai Áron első franciaországi gólpasszát!

Légiósok
Tegnap, 9:46

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 8:28

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
Tegnap, 8:28

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
2026.08.13. 11:05