Nyomás? Küldetés! – Bodnár Zalán jegyzete

MÁR CSAK A HIVATÁSUNK MIATT IS, a Schäfer Andrással készült interjúnk számomra legérdekesebb része az, amelyben arról esik szó: a sajtónak – és a szurkolóknak – mennyire szabad nyomás alá helyezni egy csapatot, jelen esetben a magyar labdarúgó-válogatottat. Milyen elvárásokat szabad támasztani, hogy egyrészt a saját csapatunkat ne írjuk le előre, optimistán tekintsünk az előttünk álló feladatok elé, másrészt a valós vagy sugallt cél elérésének elmaradása esetén ne érezzünk nagy csalódottságot?

Nem könnyű.

Az Union Berlin 34-szeres válogatott középpályása azt mondja, ki kell zárniuk a sajtótól és a szurkolóktól érkező hangokat, és csak magukkal szabad foglalkozniuk, de egy másik válaszában már azt taglalja: a nyomást nem mindenki tudja kezelni, talán épp azokból lesz válogatott játékos, akik képesek erre. Vagyis ha ki akarják zárni a külvilágot, ha nem: elképzelhetetlen, hogy egy válogatott sportoló ne érezze át annak a felelősségét, mit is jelent egy országot, egy nemzetet képviselni. Szerintem épp ettől sokkal jobb a nemzetek közötti futball, mint a klubcsapatok közötti, mert itt tapinthatóan sokkal nagyobb a nyomás. Pont ezért engem egyáltalán nem zavar, hogy a vb-k és Eb-k egyenes kieséses szakaszában általában sokkal kevesebb gól esik, elvégre akkor van már igazi tétje a játéknak. Amikor már senki sem akar hibázni, amikor megsokszorozódik a felelősség, mert senki sem szeretné magára venni az ódiumát hazája kiesésének.

Mindennek az aktualitása persze az, hogy a közeljövőben két esemény kapcsán is meg kell fogalmazni, de legalábbis körvonalazni az elvárásainkat a nemzeti csapatot illetően. Az egyik a törökök elleni kétmeccses párharc a Nemzetek Ligájában, amelynek tétje nekünk az A-ligás tagság megőrzése, a törököknek pedig a kivívása. Azt gondolom, itt nyugodtan levehetjük a terhet a játékosok válláról. Szeretjük a Nemzetek Ligáját, nagyon kedves a magyar szíveknek, de nem történne tragédia, ha a B-ligában kötnénk ki, ott is vannak remek csapatok, a két A-ligás ciklus valójában felülteljesítés volt.

Fontosabb az azt követő világbajnoki selejtezősorozat. És tényleg nem terhet akarunk helyezni a játékosok vállára, nem is az ő saruk, hogy negyven éve hiába epekedünk vb-szereplés után, de egyszerűen nekik is muszáj tudniuk, hogy ez most már kimondott cél, és a kijutás az elmúlt hat-hét év sikereinek betetőzése lenne. Mikor álmodozzunk erről, ha nem most, amikor évek óta jó a csapatunk, van remek kapitányunk, világsztár labdarúgónk, sorozatosan európai tavaszt megélő klubcsapatunk és végre infrastruktúránk is?

Aki akarja, ezt nyomásnak veszi.

Pedig van rá szebb szó: küldetés!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!