Szalai Attila a Standard Liege-ben folytatja – hivatalos

P. K.P. K.
2025.01.12. 11:31
Szalai Attila a Standard Liege-nél folytatja (Fotó: standard.be)
A tízszeres belga bajnok Standard Liege bejelentette, hogy nyárig kölcsönvette a német Hoffenheim 26 éves, 46-szoros magyar válogatott védőjét, Szalai Attilát.

 

A hét elején saját információink alapján számoltunk be arról, hogy hiába a török érdeklődés, Szalai Attilát Nyugat-Európába szeretné kölcsönadni a német Hoffenheim, majd pedig arról is írtunk, hogy a belga Standard szerződtetheti.

A tízszeres belga bajnok (legutóbb Bölöni László irányításával lett bajnok 2009-ben), de az élvonalban jelenleg csak 7. helyen álló Standard vasárnap jelentette be, hogy fél évre kölcsönvette Szalait a Hoffenheimtől.

„A TSG-nél az elmúlt hónapok nehéz helyzete ellenére Attila mindig kifogástalanul viselkedett, a csapat érdekeit helyezte előtérbe – nyilatkozta az átigazolás kapcsán a német klub honlapjának a Hoffenheim sportigazgatója, Andreas Schicker. – Tavaly, röviddel az érkezésem után egy minden részletre kiterjedő, bizalmi beszélgetést folytattunk, aminek a végén arra a következtetésre jutottunk, hogy a kialakult helyzetben mindenki számára egy kölcsönadás lehet a megfelelő megoldás. Minden jót kívánok Attilának a következő hónapokban, mindenekelőtt sok sikert.”

Szalai 2023 nyarán a török Fenerbahcétól igazolt Hoffenheimbe, amelyben azonban csak öt tétmeccsen kapott lehetőséget, ebben az idényben egyszer sem. Tavaly tavasszal is kölcsönadták, akkor a német Freiburgnak.

A Standardban jelenleg három belső védő, a belga U-válogatott Nathan Ngoy, a horvát Bosko Stualo és a négyszeres skót válogatott David Bates is sérült, ezért is volt a csapatnak szüksége új játékosra a poszton.

A Standardot a tavaly januárban érkezett horvát Ivan Leko irányítja, de korábban két magyar szakvezetője is volt a klubnak. A csapat legutóbbi bajnoki címét elérő, marosvásárhelyi születésű Bölöni László előtt 1958 és 1961 között Kalocsay Géza irányította (labdarúgóként kétszeres magyar válogatott, edzőként az Újpesttel KEK-elődöntős), aki szintén bajnok lett a Standarddal 1961-ben.   

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46