Sportrádió: „Van esélye visszakerülni a válogatottba” – Diószegi László Varga Kevinről

CS. M.CS. M.
2024.02.08. 12:52
Diószegi László (jobbra) az edzőváltásról és az új igazolásokról is beszélt a Sportrádióban (Fotó: Sepsi OSK/Fb)
Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke és Palágyi Szabolcs, a Topolyai SC vezérigazgatója beszélt a két futballklub téli felkészüléséről a Sportrádió Hazafutás című műsorában.


„Az európai kupabúcsú kicsit megzavarta a fiúkat fejben, nem tudtak úgy koncentrálni, mint korábban, jött hat vereség. Aztán eljutottunk Storckig, jött a győzelmi sorozat, de most az új évben két vereség is beesett. Szerintem összességében jó irányba haladunk, ám a következő hat meccsünkből négyet meg kellene nyernünk a felsőházhoz” – mondta Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke, majd Varga Kevinről is beszélt. 

„A felkészülés nagyon jól sikerült, látszik, hogy jobban állunk, mint eddig. Új igazolásaink tudnak rajtunk továbbá segíteni. Ami Varga Kevint illeti, nem mondhatnám, hogy nehéz volt megszerezni, mert ismeri a vezetőedzőt és tudja, ha komolyan veszi a mérkőzéseket, akkor esélye van visszakerülni a magyar válogatottba. Ő most rengeteget dolgozik, neki nincs szabadnap, hiszen egy kicsit le van maradva a felkészüléssel a többiekhez képest.”

BŐVEBBEN ITT!

A Topolyai SC vezérigazgatója, Palágyi Szabolcs így nyilatkozott: „Ami az előkészületeket illeti, a sűrű őszi program után a játékosok szünetre mentek, januárban pedig elkezdtük az edzéseket. Előbb Topolyán, majd Spanyolországban edzőtáboroztunk. Mindent megvalósítottunk, amit elterveztünk. Úgy érzem, elég a keret hozzá, hogy a harmadik helyet megtartsuk a bajnokság végére, de a fő célunk az, hogy idén is ott legyünk Európában…” 

BŐVEBBEN ITT!  

 

Legfrissebb hírek

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

A 18 éves Batzula Hunor góljával vezetett, de végül megint ikszelt a Sepsi

Minden más foci
2026.08.23. 17:52

Hosszabbítás után harcolta ki a Román Kupa csoportkörébe jutást a Sepsi

Minden más foci
2026.08.19. 20:55

Nem született gól a Superliga első székely derbijén

Minden más foci
2026.08.15. 19:48

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
2026.08.14. 17:58