Légiósok: Az álmom, hogy egyszer visszatérjek a Serie A-ba – Nagy Ádám

Vágólapra másolva!
2024.02.01. 19:43
Nagy Ádám szeretne az Eb-ig Olaszországban maradni (Fotó: Török Attila)
Nagy Ádám célja és álma az, hogy egyszer újra az olasz élvonalban futballozhasson, ezért is maradt Olaszországon belül.

Az M1 aktuális csatorna megkeresésére a korábban a Bolognát erősítő, szerdán a Pisától az ugyancsak másodosztályú Speziához kölcsönbe került 28 éves középpályás felidézte: a december végi két mérkőzés utáni pihenőt követően a vezetőedző még azt mondta, számol vele, úgy is volt, hogy marad a klubnál, tíz napja viszont megváltozott a helyzet. Voltak más lehetőségei, a többi között a holland élvonalból, a tengerentúlról, a Közel-Keletről és a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a német Bernd Storck vezette Sepsi OSK együttesétől is volt megkeresése.

„Szerettem volna az Európa-bajnokságig Olaszországban maradni: nem titkolt vágyam egyszer a Serie A-ba visszatérni, azt érzem, hogy ezt a Serie B-ből tudom a legkönnyebben elérni.”

Mint mondta, nagy könnyebbülés volt számára, hogy viszonylag gyorsan eldőlt a sorsa és egy olyan csapathoz igazolt, amely nemrégiben megjárta az élvonalat – az elmúlt idény végén esett ki –, így struktúrában minden adott, nagyon jó lehetőségek szolgálják a felkészülést. Noha most nagy nehézségekkel találta magát szemben és gödörben van a csapat – pillanatnyilag utolsó előtti a 20 csapatos másodosztályban –, a legmeggyőzőbb érv Nagy számára az volt, hogy a kispadon az a Luca D'Angelo ül, akivel Pisában már dolgozott együtt.

„Ezalatt a két-három nap alatt már éreztem, hogy abszolút profi a közeg, minden adott arra, hogy a csapat visszajusson az első osztályba. Nekem ez egy nagy lehetőség, hogy D'Angelóval dolgozhatok együtt – szögezte le Nagy, akinek hosszabbítási opció is szerepel a szerződésében. – Azt sem zárnám ki, hogy az opció által az Európa-bajnokság után is itt maradjak. De elsődlegesen most az a célom, hogy folyamatosan játéklehetőséghez jussak, jó játékkal segítsem a csapatot és abszolút felkészülten érkezzek az Európa-bajnokságra.”

Elárulta: egyeztetett Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, mivel a váltás azt a célt szolgálta, hogy jó formába lendülhessen a németországi kontinensviadalig.

Kitért arra is, hogy egyszer majd szívesen hazaigazolna, és örömmel hívná fel magára jó játékával a Ferencváros figyelmét.

„Előtte még szeretnék két-három év olasz első osztályú focit játszani” – fogalmazott.

Nagy a tervek szerint ott lesz a keretben szombaton a Catanzaro elleni hazai bajnoki mérkőzésen.

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
11 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
12 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik