Légiósok: Ádám Martin húsz gólt és jó Eb-szereplést kíván magának

Vágólapra másolva!
2024.02.09. 14:27
Ádám Martin szerint a válogatott mindenkivel szívesen játszik (Fotó: Árvai Károly)
Ádám Martin, az Ulszan Hyundai válogatott labdarúgója a dél-koreai bajnokság következő idényében legalább húsz gólt, a nyári Európa-bajnokságon pedig jó szereplést kíván magának.

A 18-szoros válogatott Ádám az M1 aktuális csatornán felidézte, hogy az Ulszan tavalyelőtt 17 év után lett ismét bajnok, tavaly megvédte a címét, és idén is ez a célkitűzése.

„Idén nehezebb dolgunk lesz, mint tavaly, mert sok új játékos érkezett, szinte a fél csapat kicserélődött, ráadásul a riválisaink jól erősítettek. Mozgalmas szezon vár ránk” – magyarázta a csatár.

A bajnokság március elején kezdődik, az Ulszan viszont jövő csütörtökön már tétmérkőzést játszik, ugyanis a nyolcaddöntővel folytatódik az ázsiai Bajnokok Ligája. Ádám Martinék ellenfele a japán másodosztályú Ventforet Kofu lesz. A támadó elmondta, céljuk a továbbjutás, de nagyon nehéz dolguk lesz.

A felkészülése jól sikerült, jó állapotban érzi magát, és hétfőtől a családja is csatlakozik hozzá Dél-Koreában.

Kiemelte, az új idényben többet szeretne játszani, mint az előző évadban, de erre nem lát sok esélyt, mert poszttársa, Dzsu Min Kju tavaly gólkirály lett.

Ádám elárulta, voltak megkeresései jó európai bajnokságokból, a menedzsere tárgyalt klubokkal, ám konkrét ajánlat nem érkezett. Télen nem törekedtek a klubváltásra, szerinte nyáron lesz reális esélye szintet lépni egy jó Eb-szereplés után, és mindenképpen európai folytatásban gondolkodik.

A kontinenstorna és a Nemzetek Ligája kapcsán úgy fogalmazott: „mindenkit várunk, senkitől sem vagyunk betojva, mindenkivel szívesen játszunk, mindenkivel felvesszük a kesztyűt”. Hozzáfűzte, legalább húsz gólt és jó Eb-szereplést kíván magának az idei esztendőre.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik