Callum Styles: A Sunderland volt a legjobb opció számomra

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.02.07. 12:25
A magyar válogatott Callum Styles a Sunderlandben bizonyíthat (Fotó: Török Attila)
A magyar válogatott Callum Styles szerint a Sunderland volt a legjobb opció a számára. Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő klub a múlt héten jelentette be, hogy az idény végéig kölcsönvette a középpályást a harmadosztályú Barnsleytól. A kölcsönszerződés vételi opciót is tartalmaz.

A 23 éves, 18-szoros magyar válogatott játékos januárban vakbélműtéten esett át, ezzel kapcsolatban az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, a beavatkozás jól sikerült, szerinte néhány héten belül visszatérhet a teljes értékű edzésmunkához.

„Azt hiszem, a kölcsönszerződésem akkor lehet végleges, ha sikerül a feljutás, de erről a kluboknak kell dönteniük, a Sunderlandnek és a Barnsleynak. Az előző idényben a Millwall-lal nagyon közel voltunk a feljutáshoz, de akkor nem a Millwallnak, hanem a Sunderlandnek sikerült bejutnia a rájátszásba, most remélem, ez ismét sikerül a csapatnak” – nyilatkozott Callum Styles.

Angol labdarúgás
2024.02.01. 23:40

Callum Styles a Sunderlandben folytatja pályafutását – hivatalos

A 18-szoros magyar válogatott középpályás az idény végéig kölcsönszerződéssel szerepel az angol másodosztályban.

 

A Sunderland jelenleg a nyolcadik helyen áll a Championshipben.

„A Sunderland volt a legjobb opció számomra, már csak azért is, mert ha megnézzük, egy nagy csapatról van szó. A menedzsernek tetszik a játékom, jó érzésekkel érkeztem a csapathoz, alig várom, hogy bemutatkozhassak” – hangsúlyozva, hozzátéve, hogy még nem beszélt a vezetőedzővel. Amikor megkeresték, akkor alapvetően a baloldali középső középpályás posztot szánták neki, de szélsővédőként is el tudják képzelni.

A nyári Európa-bajnokságra készülő válogatottról a futballista elmondta, hogy a szintén Angliában légióskodó magyarokkal, Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal néha beszélnek a tornáról.

„De inkább a családommal szoktam erről beszélni, főleg a barátnőmmel. Ez egy olyan torna, amiről álmodtam és keményen dolgoztam, hogy eljussak oda. De még nagyon sok munka áll előttünk addig. Nagyon izgatott vagyok emiatt” – fogalmazott.

A csoportellenfelekről szólva Callum Styles elárulta: a németeknek és skótoknak örül, a svájciaknak kevésbé.

„Mindig jó, ha egy tornán megkapod a házigazdát, ezért örülök a németeknek, mert a fő figyelem rájuk irányul majd. Skóciának azért örülök, mert egy barátom ott lesz a csapatban, beszéltünk is a sorsolás előtt, hogy jó lenne egy csoportba kerülni. Svájcot nem kívántam volna feltétlenül ellenfélnek, nagyon jó, erős csapatuk van” – nyilatkozott.

 

Legfrissebb hírek

Komoly elismeréseket söpört be Callum Styles

Légiósok
2026.04.25. 18:48

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

A Nottingham Forest ötgólos kiütéssel lépett egyet a bennmaradás felé

Angol labdarúgás
2026.04.24. 23:08

„Nincs B-tervem” – Tóth Balázs pályafutása kis híján véget ért egy tinédzserkori gerincsérülés miatt

Légiósok
2026.04.21. 22:30

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Őrült meccsen győzött a Villa, Gibbs-White triplájával nyert a Forest

Angol labdarúgás
2026.04.19. 17:12

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06
Ezek is érdekelhetik